Snake

Ne feszítsd, Harcos!
Gerinced így is remek,
Jól tartod magad.

(Fotó: Túry Gergely/HVG)

Egy évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy az abszurd netovábbja, amikor Bayer Zsolt szervez "Békemenetet". Orbán ámokfutását, Giró-Szász és Szijjártó homályos tekintetét, Selmeczi Gabi mosolyát és Schmitt Pál tudományos tevékenységét látva azonban immár minden belefér. Bayer is. Hogy békemenetet szervez. Bayer.

Egy pillanatig elbizonytalanodtam, ez a Bayer, aki azért szervez békemenetet, hogy kinyilvánítsa, nem kíván mást, „csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni”, vajon ugyanaz a Bayer, aki hetente ontja a mocskot írottan és verbálisan, aki lazán zsidózik, cigányozik, pedifilrohadékozik, féregtetűszemétládázik, orgoványierdőzik minden alkalommal, amikor csak odacuppan püffedt arca a monitorra vagy a kamerára? Mert ez a "másokat tisztelni" duma valahogy nem illett bele Zsola eddigi életművébe.

Pedig ő volt az. Ott vonult az első sorban, megismertem a táskáiról. Bayer. A békeharczos. Bencsikkel, Kerényivel, a másik két apostollal. És hazánk egyik legegyszerűbb gyermekével, Pataky Attilával, aki valami miatt dühös a bankokra, amiért nem tudja fizetni a hitelét, pedig ő maga mondta, hogy 2012-ben vége a világnak, mert jönnek a maya ufók, vagy mi a pöcs, akkor meg mit törődik a visszafizetéssel? (Bíró Icát, mint nemzettestet hiányoltam, de így is szép volt az egész.) És sikerült nekik, a tolerancia nagyágyúi elképesztő tömeget vittek ki az utcára vuduzni, meghatottan, örömtől lázasan, lám, ez a magyar nemzet, amelynek nagysága előtt végre leborulhatunk, lám, itt a bizonyíték, mennyire szeretik a népek a hon vezérét, annak kormányát, s minden egyebet, ami járulékos költség.

Hogy ki indított buszokat, honnan, milyen pénzből, kinek fizettek a menetelésért és kinek nem, mit kaptak a határon túli magyarok, hogy itt lehettek – rohadtul nem érdekel. Hogy pontosan hányan voltak? Majd Rhákhayh Phülöph megmondja, de a legnagyobb félrenyúlás a számokon lovagolni. Évek óta mindenki ezen vitázik: hányan voltak egy óriástüntetésen? A Facebookon vérre menő vitákba kavarodnak a jóemberek, a sajtómunkások matematikai egyenletes címeket adnak a beszámolóknak, amelyben az ismeretlen a sok tízezertől a „több mint” félmillióig bármi lehet. És ezen úgy össze tudnak balhézni az olvasók, mintha erről szólna a dolog.

Pedigádehogy. Ott volt az Opera előtti királyság. Elmúlt. Itt volt ez a tegnapi. Ez is elmúlt. Darabszámokat keresünk? Lehet, de felesleges. Az egyszerű kérdést kellene feltenni: változik ettől valami? A válasz még egyszerűbb. Semmi. Egyiktől sem.

Szombat este Orbán Viktor örömében nyilván betolt egy szálat a legszebb vasár- és ünnepnapi kolbászából lefekvés előtt, s fokhagymás szusszantással arra gondolt, mennyire igaza is van neki. Szijjártó és Giró-Szász levegőhöz jutottak, az elkövetkezendő hónapokban minden – kritikát elutasító – válaszukban a „láthattukhogyazországakormánymögöttsorakozottfel” panelt fogják használni. A Jobbik kicsit idegesebb lesz, mint szokott, mert az utca már nem az ő terük, az LMP majd odaláncolja magát valamihez, a szocik pontosan kiszámolják, hogy hány sok rossz ember fér el nagy helyen, Gyurcsány ír néhány frappáns mondatot a Facebookra, ami pedig a közvéleményt illeti, nos, a szomszéd tehene mostantól még jobban dögöljön meg.

Azt viszont senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gazdasági mélyrepülés ettől hangyapénisznyit is változni fog. Hogy az ájemefes főnök a tüntetést látva remegő hangon hívja fel Orbánt, s lágyan belebúg a fülébe, „hogyan szeretnéd csinálni, te háziisten?”. Hogy a pénzügyi - és bankguruk meghatottságukban befejezik a lobbizást a kormány ellen. Hogy az EP-ben mélyen elpirulnak szégyenükben a képviselők és bocsánatot motyogva zokogni kezdenek. Hogy mától a forint lealázza az eurót, a frankot és a dollárt. Hogy ez az egész tegnapi látványparádé bárkit vagy bármit is meghat külföldön, akire vagy amire akár a legcsekélyebb mértékben is negatívan hatott Orbán eddigi – elsősorban gazdasági – trükközése. Kutyát nem érdekli. A cikkek továbbra is megjelennek majd a külországi vezető lapokban, megemlítik, egyébként magasról tesznek arra, hányan röffentek össze egy januári sétára Budapesten. Az amerikai külügy ettől nem fogja újragondolni álláspontját, Barroso sem ugrik Viktor ölébe. (Hogy csak kettőt említsek a "nemzetközi baloldal" véres szájú mocskai közül, kik a vezérnek nyugtatót javasoltak.)

Itthon pedig végképp semmi nem változik a tegnapi naptól, hacsak annyi nem, hogy Viktor rokonai, barátai és legjobb üzletfelei büszke mosollyal csókolják agyon a nép gyermekét, látod, látod, neked volt igazad, gyorsíthatsz a tempón! És hirtelen szerethetővé válik a megszorítás-henger, a nyomor, a munkanélküliség, a felsőoktatás szétcseszése, minden, elillan a bizonytalanság, a depresszió, és imádni fogjuk Matolcsy Györgyöt. Bizony.

Orbánizrájt. Ja. Basztassák csak egymást a népek, hányan voltak Bayer mögött, miért és mennyiért. Legyen most ez a legégetőbb probléma. Hogy mennyien voltak pontosan. Ötvenezren vagy ötszázezren.

Mert ez bizonyára nagyban befolyásolja azt, hogy abból az ötvenezerből vagy ötszázezerből az elkövetkezendő hónapokban hány ember zabál ebédre krumplit májkrémmel. Ha szerencséje van. Lehet örülni. Aki így jár, nyilván büszkén mered majd a vacsorára félig meghagyott konzervre, rásuttogva a szavatossági időt: „De azért kicsit sokan voltunk!”

S a hasa fényre derül.

Kellett néhány perc, hogy leszakadó állam morzsáit felsepregessem a padlóról, amikor Schmitt Plagi bá tolvajmelójának legújabb fejezetén átrágtam magam. Miután hülyét csinált magából a rádióban, és összevissza hadovált törzsanyagokról, meg eská homméd 30-35 oldalakról, „bárhol fellelhető” dokumentumokról és retkes talpig becsületességről. Erre jön ez, s immár erős a gyanú, hogy napokon belül kiderül, honnan lopta az álamfö a még kérdéses tizenvalahány oldalt, ami a jelen állapot szerint egyelőre akár az ő pennájából is kibugyoghatott.

De ehhez az egészhez azért már tényleg a gerinc teljes hiánya kell. Medúza-fíling. Felül kell írnom eddigi nézetemet, s azt mondanom: ez az ember ne mondjon le. Ott kell maradnia, ameddig csak lehet, hallani, olvasni, látni, amint nap mint nap kiröhögik, a vérbe alázzák, hülyének nevezik, és felszólítják, hogy szíveskedjen az ember közeléből a picsába visszahúzni a palotájába, oda, ahol még a frissen vasalt testőrsége is vöröslő arccal próbálja visszatartani a röhögést, ha tollat pillant meg főnöke kezében. Bár egy karrierista sok mindent elvisel, ez a szégyen vastagon szárad majd arcának amúgy sem vékony bőrére, mint a kopár sík szarja. (Hopszala, ez például pálgium!)

Másfelől. A kezdeti elzárkózás után az egyetem végre kiszusszantotta magából, rendben van, kedves nép, lefolytatjuk a vizsgálatot Plagi bá ügyében. Miután tényleg csak idő kérdése, mikor derül ki, hogy az álam felye még a köttetésért sem fizetett, elég egyszerű dolguk lesz.

Ha és amennyiben azonban a bizottság úgy találja majd, hogy a lopás nem lopás, a csalás nem csalás, a plágium nem plágium, a hazudozás nem hazudozás,  más munkájának lenyúlása pedig teljesen természetes, akkor a Szemmelversz Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara gyakorlatilag kiskapu helyett böhöm nagy trollajtót tár szélesre: innentől kezdve bárki beadhatja saját neve alatt Schmitt Pál teljes kisdoktori disszertációját, egy kurva vesszőt sem kell rajta változtatnia, csak annyit tennie, hogy firkál még hozzá két-három plusz oldalnyi valamit, a szakirodalom-jegyzékben pedig feltünteti a legfőbb közizés méltóság nevét és 92-es összelopkodásának címét. Aztán szemrebbenés nélkül mondja azt, hogy kikérem magamnak, ez nem lopás, törzsanyagból dolgoztam, mert a köztársa az álamfönél törzsebb törzsi nincs is e széles magyar kocsmában, s ha az okés, akkor ez is. Több ezren szerezhetnek Schmitt Pál disszertációjával fincsi doktori címet, és ember nem lesz, aki belekössön.

Jómagam sörnyelő, jó cigarettákat és unikumot kedvelő izomernyesztő vagyok, így nem egészen izgat, hogy az olimpiákról lopjak magamnak tanulmányt, ellenben fent van a neten az 1984, ami valami ponyvaregény, de mostanában hazánkban megugrott az olvasottsága. Franc se érti, miért. Na, mondom, ha már abszurdozunk, és nagy hazánkban mindent meg lehet tenni bármiféle következmény nélkül, tegyük magyarosan, egyet lopok, hogy kettő legyen belőle. (A nyomtatott könyv eleje ugyan tele van mindenféle hülye jellel, bekarikázott c betűkkel, de ezt nem vagyok hajlandó figyelembe venni, mert a c betű Schmitt nevében is szerepel, ezért ha valami nem teccik, be lehet capni.) Felvérteztem magam két percnyi habzó itallal, egy szál füstrúddal és három szem mogyoróval, azután fáradtságot nem kímélve ctrl+c és ctrl+v. De durván, izomból, feleim, majd megrepedt a billentyű, a végén szinte zsibbadt az ujjam. Fütyi sem gondolta volna, hogy ennyire fáradtságos meló más szellemi tulajdonának magamra ültetése.

De kész, jelentem büszkén. Wordben ott pihen az 1984 a dokumentumaim között. Szerzőként magamat tüntettem fel, ez a minimum. (És a maximum is, ahogyan elnökünk varázslatosan rávilágított.) Briliáns tervet dolgoztam ki. Házalni kezdek vele a kiadóknál, s hogy ne legyen feltűnő a dolog, trükkösen 1984 címmel látom el a kéziratot. Ami elektronikus, mert hülye lennék kinyomtatni és postára járkálni. Ha bárki vissza mer írni, hogy ezt valami angol csóka már egyszer megoldotta, azt először is őrültnek nézem, másodszor ímélfordultával küldöm el az anyjába, hivatkozásként említve Schmitt Pált, aki pedig első az egyenlők között, ráadásul rámutathatok arra, hogy Orwell szerintem (c betű ide vagy oda) szabadon felhasználható, mivel törzsanyag, bármit is jelentsen esetemben ez a tehénszagú kifejezés. Tehát tessék szépen nyomtatni, és ide a zsét.

Mert nem szégyen a lopás. Plagi bá után mindent lehet.
Szabadon.

Nézem ezt az apró, ráncokkal meggyötört, vérben úszó szemű embert, amint nyilvános megvesszőzése után sajtótájékoztatót tart, és vállvonogatva próbálja teszkósítani azt a szart, amit ő csomagolt. Hallgatom, ahogy erőltetett, modoros hangsúlyokkal magyarázza a sajtómunkásoknak: nincs itt semmi látnivaló, nem értjük, mi a franc ez az egész, de legalább most bebizonyosodott, hogy semmi.

Éppen felmosták vele a padlót, s lelkesen magyarázza, hogy felmosórongynak lenni csudijó, mert az legalább közvetlen közelről érzékeli a problémát - ami nincs egyébként, mert a magyar padlón még egy légy is seggre esne, olyan tükör. És mondja a magáét, hogy itt óriási félreértések vannak, emberek, ezek az urak az Európai Parlamentben azt sem tudják, miről beszélnek, keverik a penészt a pénisszel, és bizony el sem olvasták a Szent Alkotmányt, mert akkor nem beszélnének salátákat. Kivéve persze azokat, akik biztosítják őt, hogy fasza gyerek. Azok jól látják a helyzetet.

"Akkor vagyok kemény, amikor a hazám érdeke azt megkívánja, és akkor kötök kompromisszumot, amikor a magyar emberek érdeke megkívánja."

Kemény. Vállvonogatva, legyintve, ajakfittyentősen. Itthon gúnyolódva, sértően, kioktatva zavarnak el a bús picsába mindenkit, aki a tegnap legfelsőbb szinten elhangzott aggodalmakat megfogalmazta, erre mi történik? Jaaa, függetlennek kellene maradni a központi banknak? Jaaa, nem tetszik az MNB és a PSZÁF összevonásának ötlete? Hát mééé nem tetszettek mondani? Gond egy szál se, "nekünk az ügy nem fontos. Ha az Európai Bizottság úgy gondolja, hogy ne vonják őket össze, akkor külön maradnak". A bankos dolgokat megvizsgáljuk, újraértelmezzük, átírogatjuk. Ennyi ez, emberek, minek kell itt hisztériázni? Ne csapkodjon bennünk az idegféreg, csak egy emberi szó kell, oszt jó nagyot.

Olvasom Selmeczi Gabriella izéjét, hogy akkor most a mi országunk jól meg van védve. Ez megnyugtat, mert így világos, hogy háború van, a háború pedig maga a béke, ahogyan egy Orbán Viktort nagyon jól ismerő ember megfogalmazta 1948-ban. (Azt is mondta, hogy a tudatlanság erő, de Selmeczire tekintettel ezt most ne taglaljuk bővebben.) Támadás elhárítva, jöhet az újabb háború, addig jó nekünk, ameddig a mocskosok harcolni akarnak. Olyankor lehet ekkora hülyeségeket közleményezni, a nép pedig örül, hogy a Harczos megvédte országát .

Nincs probléma. A múlt hét arról szólt, hogy a kormánypárt fontosnak vélt emberei egyszerre üvöltötték tele a világot azzal, micsoda mocsok dolog az országunkat ért politikai és ideológiai össztűz, amelyet a szocik és a „nincshazájuk” csoportok vezényelnek. Példátlan, hallatlan skandallum. Az apró ember pedig kiáll, csippent egyet azzal a szép, vérben úszó szemével, s hanyagul közli: "aki lónak áll, az húzzon, vagyis aki politikusnak megy, az ne lepődjön meg, hogy időnként durván megtámadják." Igen. Aki kurvának áll, az ne lepődjön meg, ha. De akkor miért tesz úgy vele együtt mindenki a környezetében, mintha nagyon fájna, amikor rámásznak? Mi ez a nagy sikongatás, mi ez a hörgés, mi ez a vinnyogás? A kérdés költői, a válasz bizarr, mint egy beteg japán pornó.

Nézem ezt az apró, saját félreértelmezésbe belerokkant embert, és az jut eszembe, mi lenne, ha egyszer betörőt fognék hajnalban a lakásomban, aki ahelyett, hogy menekülni próbálna, meghívna egy kávéra a saját konyhámban, és elmagyarázná, hogy a kirámolásom pusztán technikai jellegű kérdés, szimbolikus, ha úgy tetszik, már ne is haragudjak. Az a pénz ott a bal felső fiókban csúnya dolgokat művelhet az emberi természettel, inkább megelőzné a bajt, ha nem baj - ha baj, nem baj. Természetesen mondhatok rá csúnyákat, hiszen aki betörőnek megy, az ne csodálkozzon, ha, no nem igaz? Egyébként finom a kávé, de most már hazamenne, ne, ne is marasztaljam, valamikor pihennie is kell. Ne köszönjem meg, „dzsászt dú máj dzsáb”.

Fellélegezhetek. Meg vagyok győzve.

Még egy kávé?
Addig elmesélem, hol tartom a családi ezüstöt.

Köszönjük az MTI-nek a legújabb divatfotót, amely a Pesti Központi Kerületi Bíróság bemutatóján készült.

Hagyó Miklós - arcán vastag blurrel - néz maga elé egy másik dimenzióból. Társai a vadító, kerületfüggő sztrítfesön és a csokornyakkendős, kissé bohém elegancia között táncolnak, de középen áll az igazi trendguru, akinek zseniális fekete sál-piros nyakkendő kombója elhomályosítja a két statiszta tekintetének csillogását.

Az igazi telitalálat az ágyék elé hanyagul tartott táska, amelyet nem markol, inkább lágyan csippent a modell. Ettől szupersztár a szupersztár. Figyeljük meg az ordító különbséget közte, és a homályosra sminkelt manöken hölgy között. Utóbbi görcsösen kapaszkodik a kellékbe, mintegy védekezésül tartva azt maga elé. Elemi hiba. Hagyó ezzel szemben bájosan, ártatlan szelídséggel "lebegteti" a tatyót, ezzel is érzékeltetve zsigeri báját. A kontraszt a súlyos táska (nem doboz!) zord kéksége és a benne fehérlő felirat között pedig zseniális.

Tökéletesen komponált fellépés. Magabiztos eleganciával üvölt az ártatlanság vélelme, minden idők leghuncutabb politikai üzenetével megspékelve, mely vidáman rikkantja arcunkba a 2012-es mottót:

All Star! Nem vagy egyedül!

Szép munka, fiúk, pacsi a pesti jobbikos tökös gyerekeknek és a Szegeden gyilkosan néző fideszes uraknak, hölgyeknek, és persze Minden Magyarok Intendánsának, Csurka Istvánnak, aki szombaton végre nyíltan beállt a sorba, és kinyilatkoztatta: nincs az az idegen isten, amelyik megkérdőjelezhetné Orbán Viktor kétharmadát.

Az Új Színház ügyének első döbbenete óta tudjuk, nem volt ott semmiféle tévedés. Csuresz megkapta teátrumát (Dörner csak a nevét és a hangját adja, hogy szinkronban legyen az elmebaj), cserébe majd valamikor valamit kérni fognak tőle. Megtörtént. Pista bá nekiállt Orbán mellett kampányolni, hogy a szélsőjobb haldokló szárnyát kormányzati segítséggel élessze újra, néhány szavazatot elszippantva ezzel a Vona-féle aggyonazistentől. Kossuth apánk a szegedi téren fagyosan, kérdő arccal a távolba meredt, jobb kezével a radipapira mutatott, aki éppen arról értekezett, hogy itt galád nemzetközi összefogással készülnek országunk újrahasznosítására, de majd ők seggbe rúgják a nem keresztényi indíttatású bitangokat, s jó lesz nekünk Európa közepén, távol Európától. Hátsó díszletként a Raiffeisen Banknak helyet adó épület bújt meg sápadtan. Ha színházban lennénk, hatásvadász szarnak tartanánk, így azonban csak egy csettintésre futja.

Hiába erőlködik a bálapa. A Jobbik ha mozdul, nem lehet überelni népszórakoztatásban. Vona a budapesti izomhaknin kiemelte, hogy nem az Orbán-kormányt védi, majd olyan élvezetben részesítette a publikumot, amely súlytalanná tett minden más tegnapi bohóckodást.

Miután kikiabálták a vesszentrianont, megüzenték az uniónak és Barrosónak, hogy az anyjának magyarázzon a demokráciáról, nem ám a mi hazánknak, s magvas politikai programként immár az utcán is meghirdették: lépjünk ki az Unióból, tartsunk erről népszavazást, itthon mi vagyunk az urak, nem az idegen kötsögök. Még egyszer: a Jobbik nem Orbánt védi. Csak lefordítja szavait a külföldnek és az utca népének, amely lelkesen üvöltözte, hogy „Lépjünk ki!”, csak úgy, mint a kocsmaajtón. 

Szegedi Csanád meggyőző érvelése szerint az unió – miután gyarmattá fokozta - meg akarja fojtani Magyarországot. Szavainak talán nagyobb nyomatékot adhatna, ha jobbikos képviselőtársaival együtt szépen kiszállna a EP munkájából, visszaadná mandátumát, aztán úgy jönne haza kisdobolni a demonstrációkon. Az elég hiteltelen, hogy felnyalja a lecsót, és vígan elüldögél külországban, ahol szegénynek hányingere lesz, de az okádással megvárja, amíg Budapestre ér.

Tessék szépen példát venni Novák Elődről, ő a fasza gyerek. Durcisan elégetett egy uniós zászlót, ezzel biztosítva a köztéri orgazmust. Így kell ezt csinálni. Lássa csak minden büdös bunkó, mennyire komolyan gondolják Magyarországon a dolgot. Látják. És miután kikacagták magukat, a tapstól (és karvalytőkés kapzsiságtól) vörös tenyérrel lassan eszükbe jut majd a képtelen kérdés: Tényleg! Miért is akarjuk mi annyira, hogy ezek még mindig hozzánk tartozzanak?

Annak idején, amikor még lengettük a zászlókat és nem égettük, valamikor régen (tíz éve sem volt), az uniós csatlakozási okmány aláírása utáni fogadáson Medgyessy szerette volna elődjének, Orbán Viktornak ajándékozni a tollat, amellyel alákanyarintotta a (akkor még) Magyar Köztársaság képviselőjeként nevét. Orbán persze baszott elmenni a bulira, de a toll – állítólag – mégis hozzá került valahogy. Ha így van, vegye elő. Szereti a szimbólumokat. A szándék kezd tisztulni, feleslegesen csomagolja mondatait blöffpapírba.

Semmi nem lehet jelképesebb, mint ugyanazzal a tollal aláírni az átvételi elismervényt egy külföldről érkezett levélről, amely hosszan taglalja az egyszerű mondatot: akkor most úgy gondoljuk, hogy elmentek ti a jó büdös francba.

(Fotó: MTI)

Békemenet kódnéven gyalogol 21-én Bayer Zsolt és a hozzá hasonló, szalonképes kultúremberek bizonyára iszonyatosan hatalmas tömege, ám a Fidesz hivatalosan nem áll a rendezvény mellé. (Nem hivatalosan majd buszokat szerveznek, és eleresztenek néhány telefont.)

A párt óvatos csendjénél mondjuk súlyosabb csapást mért a demokrácia lángpallosú őreire Bíró Ica (Ilona), aki lemondta a megmozduláson való részvételt, arra hivatkozva: pukija sem volt arról, hogy a dolog a kormány és Viktor iránti szeretet erősen ajánlott kifejezéséről szól. Na. Összekeverhette a Fideszt a fitnesszel, talán az izomszag miatt. Van ilyen. Sajnálom, Patakyval elénekelhettek volna néhány bankcsapda nótát. Erről – lényeg hiányában - ennyit, haladjunk tovább.

Sokkal érdekesebb, hogy Kósa Lajos nagyot szusszantott és kinyilatkoztatta: március 15-én lesz a Fidesz nagy napja. Akkor feszít majd egy olyan erődemonstráció a kormány mellett, hogy idáig lehet hallani, amint Brüsszelben telefossák a gatyót a kormánypárt népszerűségének hangos bizonyításától. Százezres nagyságrendű mozgósításról beszél Cívisföld kedvence, mert bizony, az emberek már alig várják, hogy üvölthessenek egy jót. Igény az van rá, cifrázva főleg.

Lajos optimista ember. (A stadiont is beígérte minden évben, egyszer csak – éppen 2014? – felépül, mert tud nagyot álmodni.) A márciusi keménylegényes két hónap múlva lesz. Ha akkor a Fidesz százezreket tud az utcára vinni (majd Rhákhayh Phülöph kiszámolja pontosan), akkor Orbán mindent kurva jól csinált. Addigra úszni fogunk a pénzben, az IMF végleg eltakarodhat a közelünkből, Brüsszelt pedig véresre pofozza a miniszterelnök. Örömmámorban liheg és sikongat az ország, a jóléttől szinte kicsattanunk majd. Mert az nehezen elképzelhető, hogy „Éljenek az új adók!” táblákat emelgetve skandálja a tömeg: „Drágább kenyeret!”

Persze az is lehet, hogy lófütyit sem lesz jobb a helyzet, de megint fizetnek a lelkes demonstrálóknak, hogy lelkesen lelkesedjenek, mint tették azt éppen március idusán. Ebben az esetben túljelentkezésre lehet számítani. Ha a pénzre ráigérnek némi krumplit és pár sört, különvonatok fognak indulni vidékről.

Harmadik verzióként viszont elképzelhető, hogy Kósa nagyon is élesen látja a megváltozott jövőt. (Ne felejtsük el, ő döntötte be olyan ügyesen a forintot annak idején azzal a dumával, hogy hazánk csak egy hangyafasznyira van a csőd közelségétől, hát nem igaza lett, csak másfél évet kellett rá várni, mire elintézték.) Március 15-én a Fidesz kiviszi a népet az utcára, ki a térre, megmutatni a Sátán kutyáinak, mennyire örül a magyar a kormányának.

Azt már nem tette hozzá, melyiknek.
Talán kaján mosollyal küld majd egy sms-t egykori főnökének:
"V! Ha látnád, hogy örülnek!"

Viktor!

Tudom hogy, elfoklalt vagy, tudom hogy, van valamijen baly a kölcségekkel és brüsszellel meg americával, nem is, akarlak fárasztani, de a kéccségbeesés ragattatot velem bilentyüt mert, azér ez most tulépett egy határon az, ami most történt. Hogy gunyolnak eggyésmás miatt az, még haggyán. De most a doktori cimem kérdöjeleszték föl, aszt álitva hogy, én paligáztam a díszertáciomat. Ki kérem magamnak. Eszügyben most neked is meg kel szolalnod Viktor, eszt nem lehet anyiban hagyni. Eszt megkel kűzdenünk eszt, megkel vivnunk.

A sumo cum laudát csak ara méltok kaplyák. Esz nem holmi ecseripiac ahol, anak idelyén éreccségit lehetet veni. Én nem loptam senkitöl Viktor nem, ojan vagyok mint eggyesek. Ha nem becsületes. Müforditok makszimum aban mindig yo voltam. (Már gyerek koromban letranszáltam a Csongor és Tündét érthetö magyarra. Nem azért. Mondom.) De tolvaly én nem vagyok. Ez sértö, megalázo és derrogáns álitás.

Nyikolájal yoban voltunk, enyi, semi töb. Szoba se került kösztünk pálgium nem hogy, elorroztam volna tölle a szelemi tulalydonát. Gyümölcsözö baráccság volt a, mijénk, szivesen atta át némej gondolatát. Bulgárul, amit én át transzláttam édes nyelvünkre.

A hivatalom már kiatta a, közleményt, de ti nem sietetetek segiccségemre. Ijenkor hol vagy és, hol van Szíjártó? Negtek kelene elsöként felemelni szótokat hogy, az álamfö érdekében. Te mindig aszt mondtad, amikor semit nem értetem valami ujj törvényel kapcsalotosan hogy, ne iszgujjak én, csak mongyam aszt mindenfele hogy, a magyar nyelv örzése az én nagy feladatom és, irlyak alá mindent amit, adtok az asztalomra. Yo, megtetem. És akkor most mi történik?4 Asz hogy, nem is tudok szot váltani veled. Nem érsz rám. A multkor már aba a kelemetlensékbe kerültem hogy, a szíjártónak kelet telefonoznom. És gunyosan felelgetet. Hogy hivjalak majd késöb mert, sokal fontosab dolgaid vanak, mint, az én njavalygásom. Ijenkor felmegy a punpa Viktor! És amikor ujra hivtam akor, már a hangom felemeletem, ideges let és, aszt mondta: (sicc idézem!), „vén hüje buheráns, ezér ízgattunk fel?”. És nem asz fály a leglyoban hogy, megalásztok hanem, hogy, engettétek és engeditek hogy, firkászok és béltolnokokok alázanak meg. Nem áltok meletem, nem emelitek fel szava tok.

Viktor4 Most ki kel nyilatkozni neked is hogy, ez egy rág alom. Én persze megteszem. van it egy ujj titkárnö aki, nagyon szépen ir magyarul, neki diktatúráltam le. De ez kevés lessz. Persze nem mondok le de, féleg közel álok hozá hogy, te viszont igen ezért, kérlek nyilatkoz mielőt, ránkomlik aház. Az álam felyével nem bánhatnak ij csuful. Van enélküll is elég baly, amit el kel simitani a szönyeg alá.

Én meleted álok ájjál, te is meletem.

Ha idöd engedi akkor, meg hivlak egy kolbászos regelire a balconra. A szagácsom valahonan szerzet egy titkos tőltelékreceptet. Menyei. Öltöz maj fel mer, hideg van naplyainkban. Szój hogy, mikor tudnál yöni. Rég beszélgetünk. Idelye lesz.

Matolcsi Gyurit üdvözlöm meg értem, hejzetét.

Hüséges harcos társad:
Dr. Schmitt Pál sp sk
Kösztársasági el
Álamfö