Snake

Az, hogy egy országgyűlési képviselő az éhségmenetben trappol, önmagában is az abszurd négyzetesítése, ha közben még „Munkát, Kenyeret!” szlogennel is próbálkozik, már csak a hab a humortortán. (Egyébként van ennél viccesebb: amikor egy párt tagjai hihetetlen szolidaritással Budapesten csatlakoznak a menethez. 100 méter belefér alapon. Azon aztán lehet nevetni.)

Gúr Nándor honatya a közszolgál a királyi egyesen beszélte ki magából az ország fájdalmát. Nincs is azzal gond, hogy menetel, székre áll és kiált egy nagyot az elcseszett állapotok miatt, ezért politikus, de ilyen jótékonyan talán ne feledjük el, hogy míg Orbán egymillió munkahelyes, szánalmas szabadságharcából ennyire futotta, Matolcsy 47 000 pengője pedig biztonságban van, anno a szocik sem marcangolták véresre magukat, hogy a mostani társadalmi és szociális katasztrófa ne következzen be.

Gúr szerint az éhségmenetnek volt értelme, legalább a kormány jól felfigyelt a problémára. Komoly, megfontolt gondolat, bár a felfigyelést nálunk mindig a lenézés követi – ez egy ilyen szemezve akciós ország, tetszik vagy sem. Némi statisztikázás után aztán rátért a lényegre, hiszen az egész menet végkicsengése erről szólt: lesz-e új lázadás e honban, kiegyenesedik-e a halál kasza, lehet-e vámpírkiller karót faragni a hólapátból? Gúr szerint tántalánmárcsaknem, mivel – reméli - van annyira józan a kormány, hogy érzi – ha eddig nem is látta -, olyan szintű problémák vannak, melyek éhséglázadáshoz is vezethetnek.

Most figyeljünk:

„Nekem nem az a célom, hogy éhséglázadást vezessek. Nekem az a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, óriási problémák vannak, nem tudnak az emberek megélni.”

Megnyugtató. Valahogy megpróbáltam elképzelni Gúr Nándort, amint éhséglázadást vezet, de megakadtam félúton. Talán mert rápillantottam a parlamenti táblázatocskára:

Ami a második mondatot illeti, megtörtént, köszönjük a minimálbéresek és munkanélküliek nevében. Bár ezt egy diósgyőri kohász is el tudja intézni, sokkal hitelesebben, ráadásul teljesen ingyen, még akkor is, ha a szocikhoz fordul a nagyobb nyilvánosság érdekében.

Mindenesetre nagy öröm, amikor parlamenti képviselők csatlakoznak az éhezők népes táborához. Nyálindító, ahogyan szemüket-gyomrukat forgatják-korgatják a mikrofonok előtt, s a kampányíz elveszi a reality sós, tragikus és nagyon is valós zamatát. Vonatkozik ez a vörös áfonyák mellett a zöldalmákra és a piros csíkozású dinnyékre is. A narancsokat nem kell említeni, nekik nevükben is vastag a bőrük, így vígan szarnak az egészre.

Most pedig meglátjuk, meddig bírja ezt az egészet egy süllyesztőbe küldött réteg gyomra. Előbb-utóbb valaki éhidegből fog belehányni a díszes gyümölcsturmixba, az pedig igen keserű lecke lesz a séfnek, tekintve a várható láncreakciót.
 
Addig is Dózsa helyett Matolcsyt fogadjuk el Györgyként.
Havi fixszel.
Könnyen.

Szeresd hazádat, óh, szeresd, ne csak szóval, de tettel! – áll a kedves arcú Tállai András államtitkár honlapján  mottóként, és András nem hangember, nem nyuszi, ő műveli a csodát, nem magyarázza.

Tegnap Mezőkövesdre ért az Éhségmenet, amely Budapestre gyalogol, hátha valaki felfogja az OGY környékén, hogy bár Borsodban (is) a legsötétebb balkáni állapotok uralkodnak, azért még Magyarországhoz tartozik, bár ebben mostanában már nem mindenki biztos. Vonul a menet, baktatnak a fagyban, hogy aztán a fővárosba érve valakinek elmondják, mekkora szívás ez az egész, majd kis toporgás után rájöjjenek, hogy az urak momentán csak leszarni tudják az ő kínjukat, így lehet visszasétálni Miskolcra. Kivéve az emeszpé és elempé szegénylegény képviselőit, ők sajtótájékoztatókra sietnek majd egy forró fürdő és kiadós ebéd után.

Addig is fideszes vidám fiúk szórakoztatják őket útközben, nehogy elveszítsék a humorérzéküket a mínusz tízben. Mint Tállai professzor, aki Mezőkövesd korábbi polgármestereként stílusosan a városháza előtt várta a gyalognyomorgókat. Megoldja ő a problémát. Ha poénkodni akarnak a gyalogbékák, hát van neki is néhány vicce.

Először szózatot intézett az érdeklődő tömeghez, kijelentve: a kormány a mezőkövesdi kistérség számára több mint 411 millió forintot hagyott jóvá közfoglalkoztatásra, ebből 460 ember juthat munkához, megfejelve a legelcseszettebb mondattal, amit ma kormánypárti dísztök csak kiejthet a száján: „Aki ma Magyarországon dolgozni akar, annak segítünk!”.

Miután mindenki kiröhögte magát, a füttyös gyerek sovány arca elkomorodott. Állatok ezek, gondolhatta, kár nekik segíteni, pedig a szép nagy, jóindulattól zsíros szívem értük dobog, de nincs ezekben hála, hogy húznák magukat a pitsába… Hangja vidám maradt, de belül már vereslett a gyomra. Munka kell, meg kenyér? Itt a lapát, bazmeg, húzzatok havat hányni, mit óbégattok, hogy nincs munka. Kenyeret is hoztam, nesztek, zabáljátok!  Aki felveszi a lapátot, oszt igazi hóhányóvá válik éjfélig, annak megy a markocskájába a 4230 pénz! Na, mekkora faszagyerek vagyok?

Döbrögit szopott az anyatejjel a kis zsivány.

Nem cinizmus ez már, hanem a legkeményebb tahóság, de még ezt is bebukta, mert nem gondolt arra, hogy a mindenmindegy embereknek sokkal jobb humora van, mint a cipófejű államtitkároknak, így azok – miután köptek egy fagyosat – megragadták a lapátnyelet, és húztak havat hányni – a vérbe alázva ezzel Tállai András vicceskedését.

Bandi egyébként pluszban is rápacsázott. Az még egy dolog, hogy sudri suttyóként sistereg serencsétlen, és pont visszafelé sült el a remek produkció,  de a lapátolók elmondása szerint nagyjából be is volt baszva. Hogy igaz-e vagy sem, kutyát nem érdekli. Ez fog terjedni. Maga sem gondolta volna, hogy remekül kieszelt mókáját a közvélemény ebbe a mondatba fogja belesűríteni: Tállai seggrészegen bunkóskodott az Éhségmenet résztvevőivel. Ügyes volt, államtitkár úr, de legközelebb tessék egyeztetni Kovács Zoltán kollégával. Az is tud cifrákat mondani, ám némi diplomáciai érzéket legalább magába erőszakolt az évek folyamán.

A menet az éjjeli torna után ma tovább indult, mennek a fővárosba, hátha ott is lehet lapátolni egy kicsit. A remény és a hó gyorsan olvad, sietni kell.
 
Tállai pedig bizonyára hunyorogva nézte a telefont, és nem értette az esemest, ami nem sokkal a bohóckodása után befuthatott:

„Bandesz! Húzd vissza a löttyedt segged Budapestre, de gyorsan! Viktor a Millenárisban közmunkázik, te meg ott szórakozol? És még el is cseszted, pedig jónak tűnt az ötlet. Reggel várlak az irodámban. Tisztán.
P. Sanya”

Azóta is csodálkozva pislog: hámosmé? Hánempoén?

Megállt a fing a levegőben az Aszódi úti hajléktalanszállón, ahová vasárnapi aggódás gyanánt személyesen Orbán Viktor kukkantott be, megmelengetve kicsit Volkswagen kisbuszban elgémberedett tagjait. A Blikk szenzációs híre szerint Orbán látogatása teljesen spontánul volt kitervelve, bizony, talán még ő maga sem tudott róla, hogy hajléktalan-nézőbe megy, amíg meg nem mondta magának.

Aztán amikor kilepődte magát, hopszala, gyorsan köszönt az asszonynak (Ancsi, én most elrögtönzöm magam egy hajléktalanszállóra, mert spontán is akarok lenni néha, vacsira jövök!), majd kijátszotta a TEKes fiúkat, s eltulajdonította a „kisbuszát”, amelyet maga vezetett, mert még bádigárd sem volt vele, annyira hirtelen volt ez kitalálva. (A Blikk egyébként rendkívül vicces beszámolóját kiegészíteném azzal, hogy a kisbusz nem OV tulajdona, hanem a miénk, illetve ha ez a kisbusz az a kisbusz, amelyet ő nem is vezethet, akkor megint félrekúrás történt, de apróságokon már nem izgulunk be.)

És megérkezett, fotó is csak úgy spontánul készült róla, mert Viktor a testőröket ugyan kicselezhette, a Blikket azonban nem, így inkább szólt nekik jó előre, hogy véletlenszerűen megörökíthessék a látogatást.

 A minelnök belép, hangos jónapottal köszön, azok meg csak pislognak szegények, hogy nézd, ez a fütyi pont úgy néz ki, mint Orbán, csak annak biztosan lenne annyi esze, hogy ne öltözzön Besenyő Pista bácsinak, és mínusz tizenkettőben ne egy kalapot vegyen fel, hanem usánkát. (Persze ők nem tudhattak a Volkswagen kisbusz eltulajdonításáról, s a benne rejlő spontán lehetőségekről.)

A kormányfő lecsekkolta az ételosztást, majd több szobába ellátogatott, ahol illendően bemutatkozott, s kezelt a bentiekkel.

„Maga velem is kezet fog? – kérdezte az egyikük.”

A beszámoló ezzel a mondattal az ötvenes évek királyáról szóló legendák magaslatába emelkedett. Könnyezni kéne, emberek, ha nem fagyna pofánkra a meghatottság. Viktor egykori kollégája, Mátyás (a XX. századi) krónikáztatott ilyen spontánul magáról, amikor véletlenszerűen a nép közé vegyítette magát. (Mennyivel valóságsósabb lenne a történet, ha Orbán kérdezte volna ezt a hajléktalantól.)

Szörnyű hideg tél volt, tán 52-ben. Egy hideg, szeles, januáriusi napon két személyi kultuszos egyén kocsin igyekezett a városba. Útjuk a rómaifürdői cigánysátrak előtt vitt el. Az egyik sátor nyílásán, pipájából ugyancsak pöfékelve egy öreg cigány pislog ki az útra. Mutatni vezetők és vezetettek hasonszőrét, rákiált az egyik elvtárs a vén dádéra:
– Nagy a hideg, ugye, cigány!
– Te tudod, te vagy kinn – feleli az egykedvűen.

Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia

Ezután Az Ember, Aki Még A Volkswagen Kisbuszát Is Maga Vezette, „hosszan elbeszélgetett az ott élőkkel”. Miután megállapította a Blikknek, hogy minden rendben („Volt, aki börtönből szabadult, és azért itt kellett meghúznia magát, másoknak a nagy hidegben nincs hová menniük. Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez.”), spontánul visszaült a Volkswagen kisbuszba, hazahajtott, és vacsi előtt kipipálta a határidő naplóba napokkal korábban beírt elintéznivalót:

„Spontán hómlesz szörprájz! Blikknek szólni!”

Nehéz érzések dúltak benne. Ferencre gondolt az Avason, s valamiért újra és újra felbukkant emlékeiben az „utolsó esély” kifejezés. Nem tudta okát.

Valahogy más íze volt tegnap a felcsúti kolbász kilajának.

Matolcsy Gyuri ide, Schmitt Pál oda, az év poénját a Csongrád Megyei Közgyűlés jegyzi azzal, hogy a harmadjára kiosztásra kerülő „Csongrád Megye Díszpolgára” címet az idén Deutsch Tamás kapja.

Azt írja az önkormányzat felhívása:

"A Csongrád Megye Díszpolgára cím annak az élő vagy elhunyt magyar, illetve külföldi természetes személynek adományozható, aki Csongrád megyében, vagy a megye érdekében a nemzettudat ápolása, erősítése tekintetében kiemelkedő munkát végzett és ezen tevékenységével, példaértékű emberi magatartásával, hazaszeretetével, a megye és ezen keresztül a  nemzet iránt érzett elkötelezettségével elismerést váltott ki akár szűkebb, akár tágabb környezetében."

A zseniális tehetségű, bár mára kissé megbucisodott playboy előtt 2010-ben Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, tavaly pedig Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének professor emeritusa kapta az elismerést. Deutsch személyében most új megvilágítást kap a „nevetségessé tétel” fogalma. Schmitt a doktori és az államfői, a Csongrád Megyei Önkormányzat pedig ezt a címet járatta le, igaz, utóbbi nem annyira érdekes, de legalább olyan vicces.

A döntést természetesen zárt ülésen hozták, a fideszes többség marhára elégedett, az ellenzék kiakadt, nekünk maradt a felhőtlen jókedv. Az MSZP-sek szégyenkezve vették tudomásul a döntést, a jobbikosok pedig már csak legyinteni tudtak. Pedig jó poén ez, emberek, átkozottul jó, kéretik nevetni, ha lehet, hisztérikusan! A feltételekben foglaltak mindegyikének eleget tett Tamás, főleg a példaértékű emberi magatartást sikerülhetett a legkönnyebben alátámasztani, hiszen mind magánéletében, mind megnyilvánulásaiban a keresztény konzervatív értékrend tükröződik. Példaértékűen.

Megy minden a maga útján. Amikor Bayer Zsolt Madách-díjat kap,  amikor Schmitt Pál (nem lehet már köztársasági elnököt írni) gyakorlatilag le sem reagálja, hogy folyamatos hazudozáson kapják, akkor mi a francért kell kiakadni egy ilyen semmiségen?

A Csongrád Megyei Közgyűlés – Magyar Anna elnökkel az élen -hülyét csinált magából, s még tapsolt is hozzá. Deutsch pedig felkerült a polcra kollégái mellé, díszkötésben. Nem sokan fognak hivatkozni rá, mint törzsanyagra.

Most biztosan boldog, öröme a mi örömünk is. És reménykedünk, hogy a heppineszt magában tartja, maximum egy üveg finom nőt bont fel este, és nem twitterezni kezd nagy duzzadásában, bekeverve múltat, harcias jelent, s baljós jövőt:

„Díszpolgárnak lenni kúúúúúúúúúrva jóóóóóó! A Kicsi Rigó egyébként rendben van, de ki a fasz az a Lázár?”

Újabb pipa, Gyurcsány és a TASZ "nemkívánatos" elemek lettek Gyöngyöspatán. Ferencnek ez nem újdonság, nagyjából évente kap egy hasonló baromságot. 2009-ben például Bajnai kollégával (és még 25 társával együtt) Ivádról lettek kitiltva. Ott mondjuk mókásabb volt a dolog, mert a közgyűlés határozatban arról is döntött, hogy utcát sem nevezhetnek el róluk. Ivády Gábor már akkor is tudta, mitől Lehet Más a Polgármester. Ezen azóta is zokogunk a röhögéstől.

Na de most! Egy jobbikos hiró tette keresztbe izomtól csattanó vérbunkósát a DK főnöke előtt, meghúzva híres-hírhedt faluja határában a rovást: „Eddig, te genya, s ne tovább!” Juhász Oszkár ezt Gyurcsányék miskolci haknijával indokolta, ahol Ferenc gyakorlatilag rájött arra, mennyire Avas ez az egész. Oszkár úgy neszelte, hogy az ex-minelnök most Gyöngyöspatára készül valami hasonló céllal, hát egy nagy lófaszt, gondolta, s közgyűlés elé vitte az ügyet, amely kimondta a túróst:


A Jobbik mintaembere meg is magyarázta a döntést. Szerinte Gyurcsány és barátja, TASZ aktív kezdeményezői annak a lejárató kampánynak, amely a magyar nemzet ellen folyik. Ők pedig nem kérnek az ilyen fazonokból, semmi szükség Gyöngyöspatán rájuk, mert ott rendben, fegyelemben és vidám magyarsággal telnek a napok, amióta a világ jobbra csúszott.

A polgármester és kedves csapata persze félrelőtt. Nincs olyan önkormányzati határozat dinamikusan fejlődő hazánkban, amely megtilthatná akár Gyurcsánynak, akár másnak, hogy oda menjen, ahová akar. Lehet hülyeségeket közleményezni, morcos arcot vágni, izmozni és ilyen baromságokkal tölteni az időt, csak éppen értelmetlen - azon túl, hogy most néhányan nagyon tökös gyereknek gondolják Oszkárt, aki a napi bulvárszart letudva visszanyargal közmunkásítani kisországát. Amely pontosan úgy működik, mint a nagy: a Főnök kitalál reggel valami hülyeséget, délre már írásba is van öntve, estére pedig elfogadják.

Nem tudom, Gyöngyöspatát mivel lehet még lejáratni, volt ott már minden, amire a jujdeizgalmasra gyorsan lecsapó, mértékadó portálok orgazmusközeli állapotba kerülhetnek. Gyurcsány persze húzónév, a DK köszöni szépen az ingyen reklámot, PR szempontból jól jön most minden ilyen húzás.

Meglepődnék, ha nem próbálna meg mégis bejutni Oszkárfalvára. Be fog, hülye lenne kihagyni a ziccert, ahogyan szebbjövősök igyekeznek kitaszigálni onnan a kamerák kereszttüzében. Majdnem akkorát szólna, mint amikor elvitték a rendőrök a Kossuth térről.

De a móka kedvéért azért képzeljük el, ahogyan Sátán Ferenc és a TASZ kéz a kézben arra autóznak, majd hirtelen becsikorognak a GYP tábla előtt, amely alatt külön kiegészítő díszeleg a szöveggel: Gedáut a pitsába, lejárató kampányosok!

Ferenc meghekken, nézi, majd elszontyolodva visszatolat barátjával, hogy máshol járassa le az országot. Gyere, Taszom, itt lesorompóztak bennünket, romboljunk inkább a szomszéd megyében. Csak előbb adunk néhány interjút ennek a huszonvalahány újságírónak, akik véletlenül erre jártak.

Oszkárnak majd később megköszönjük.

Fantasztikus hír jelent meg az MTI-n tegnap este. Az észbontó tájékoztatás szerint a Hungarian Lobby nevű csoport vezetője, Lipták Béla professzor petíciót küld a Fehér Házba ma reggel. Fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy a FedEx szolgáltatását veszi igénybe a postázáshoz. Ez nyilván roppant lényeges információ, de ennél sokkal magvasabb a levél tartalma.

Lipták prof. saját elmondása szerint a több mint egymilliós, politikailag függetlenül szavazó amerikai magyar közösség tagjaként írta a levelet. (Hogy a politikailag független szavazó mi a péniszt jelent, még nem jöttem rá, de igyekszem.) A beadványban aggodalmát fejezi ki a Clinton-levéllel kapcsolatban, amelyet szegény miniszterelnökünk kapott az amerikai külügytől. Mielőtt részletek következnének a finomra csiszolt konkrét aggodalmakból, egy gyöngyszem a magyarázatból:

„Noha a külügyminiszter levelét asszisztensei készítették elő, akik közül néhányan talán a magyar ellenzék támogatói, ám mivel az ő aláírása szerepel rajta, a sajtó azt a hivatalos amerikai álláspontként kezeli.”

Atyaég. Mégis hogyan kezeljen a sajtó egy olyan levelet, amelyet a külügyminiszter asszisztensei készítettek elő, ő meg aláírt? Diákcsínyként? A „néhányan talán a magyar ellenzék támogatói” szövegért pedig óriási piros pötty jár. Néhány asszisztens pedig talán Orbán Viktor szentképet tart a házi templomában. Hülyeség a négyzeten, komolyság a köbön, grafománia a negyediken.

Lényegre. A levél a szokásos sablonokat tartalmazza, amelyet manapság hol bágyadtan, hol kiabálva próbál bevetni a morcos kormányhívők tömege.

Aggaszt bennünket, hogy az ellenzék támogatása révén a levél beavatkozik a magyar belpolitikába.
(…)
Az IMF és az EU neokolonialista nyomást gyakorol Magyarországra, és Görögországgal vagy Olaszországgal ellentétben Magyarország nemcsak kioktatást kap arról, hogy rendbe kell tennie gazdaságát, de egyúttal kulturális háború tárgya is.
(…)
 Az elnök „próbálja meg megvédeni Magyarországot a globalizált bankszektor fojtogató kizsákmányolásától, emelje fel szavát elnyomott kisebbségeink kollektív emberi jogai mellett”.

Neokolonialista.
Globalizált bankszektor.
Fojtogató kizsákmányolás.
Kulturális háború.
Béla nem viccel.

És így tovább, odáig, hogy „a magyar kormány földcsuszamlásszerű győzelemmel jutott hatalomra és a gazdaság állapota ellenére továbbra is a választók jelentős többségének támogatását élvezi, amit a január 21-i, 100 ezernél jóval népesebb kormánypárti tüntetés is kifejezett”. A földcsuszamlás stimmel, mi is érezzük rendesen, a „100 ezernél jóval népesebb„ utalás pedig nagyon korrekt, de Lipták professzor mostanában ne találkozzon Rhákhayh Phülhöppel, mert az nem szereti a nem pontos megfogalmazást. (Szigorúan a nagy számok törvénye alapján.)

A petíció lényege és magva: Amerika ne szóljon bele, hogyan intézik Magyarországon a dolgokat, mert itt tombol a szabadság, így jobb lenne, ha Clinton asszony Kínának írogatna ilyen hülyeségeket, nem pedig Viktornak, aki nem érdemli meg.

„A petíció szerint a külügyminiszteri állásfoglalás globális médiakampányt indított Magyarország ellen, amely ürügyet szolgáltatott a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Központi Banknak, hogy megtagadja a hitelgaranciákat Magyarországtól.”

Igen, feleim. Ezért vagyunk szarban. Hilöri levelet ír, s erre való hivatkozással elzáródnak a csapok. Viktor meg kénytelen vagy lemenni kutyába, vagy szétkokizni az amerikai külügyes picsákokat. Is.

A végére pedig egy finom beszólás, amin jót gurultam. Szólj Hilörinek, hogy kussoljon, különben nem szavazunk rád, te kaka!

„A petíció aláírói előre megköszönik Barack Obamának a Magyarországnak nyújtandó segítséget, hogy ők, mint politikailag független amerikai magyarok novemberben azzal viszonozhassák ezt, hogy újraválasztják.”

Na. Ez a hír. Az a furcsa kérdés fogalmazódott meg buksimban, hogy mi a fenéért részletezi ezt az MTI ennyire hosszan. Hogy közli, az rendben van. Az a dolga. De hogy ilyen részletességgel, az az alábbiak miatt érthetetlen:

A petíciót, amelyet eljuttattak a februárban Magyarországra látogató kongresszusi külügyi bizottsági delegáció tagjainak is, hétfő délutánig több mint százan írták alá. A beadványt megfogalmazó Lipták Béla professzor, az interneten több mint 1200 bejelentkezett követővel rendelkező Hungarian Lobby (Magyar Érdekszövetség) csoport vezetője az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a petíciót kedden reggel a Federal Express-szel fogja feladni a Fehér Házba.

Értjük. Van egy professzor, aki „a több mint egymilliós, politikailag függetlenül szavazó amerikai magyar közösség tagjaként” csoportot üzemeltet. Ennek a csoportnak „több mint 1200 bejelentkezett követője” van a neten, s ebből „több mint százan” aláírták ezt a csinos petíciót. Az MTI pedig hatalmas hírt kreál ebből, de ez kutyának a pénisze a Magyar Nemzethez képest, amelyik  „A tengerentúl is hatalmas az összefogás Magyarországért” címmel közli a szenzációt. Száz emberről beszélünk, amikor a „hatalmas összefogás” kifejezést tanulmányozzuk, illetve értelmezni próbáljuk.

Nemrégiben itt ölték egymást a népek és az újságírók, hogy hányan is voltak az Operánál és hányan Bayer Zsolt lelki békéjének menetében. Másról sem zengett a mindenség. A jobb oldalon ötszázezrekkel, milliókkal dobálóztak (a másik oldalon persze igyekeztek törpésíteni a létszámot), s borzasztóan be voltak rágva, ha ezt valaki megkérdőjelezte. Most meg kiderül, hogy a Magyar Nemzet szerint a „több mint száz ember” már hatalmas összefogást jelent. Persze nem itthon. Odaát. Kormányvédőként. Kezdek belezavarodni a logikába. Vissza kellene menni az alapokhoz.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (mely vegytiszta meggyőződésem szerint az egyetlen életképes programmal bíró erő hazánkban) jelen pillanatban „több mint” 70 000 követője van az interneten. Erre való hivatkozással kérném az MKKP-t, haladéktalanul írjon levelet Obamának, a Dalai Lámának és Eric Cartmannek (akármiről, csak ne legyen sok értelme), árassza el az MTI-t nyilatkozattengerrel, amely viszont érezze kutyakötelességének (stílbravúr), hogy hosszan közölje a Párt zseniális ötleteit, a Magyar Nemzetet pedig arra, hogy legalább ilyen lelkesen számoljon be a petíciókról.

Ha már tombol a matekvór, tolul az agygenny és vérkomolyan vesszük a számokat: „több mint” 70 000 ember nem tévedhet.

Másrészről: tényleg ideje, hogy elküldjünk néhány hírgyárost a náthás picsába.
Még FedEx sem kell hozzá.

Először a Hírcsárdára gyanakodtam, azután pillantottam meg az MTI édes betűit, bár időnként semmi probléma azzal, ha az ember keveri a kettőt, az egyik sokkal hitelesebb, mint a másik. Ehol a hír, amin először begörnyedtem a röhögéstől, azután mélyebben belegondoltam, bele a magvába, és akkor már azért hörögtem vígan:

Egy üveg italt lopott el Tatán egy hajléktalan férfi, majd bottal megütötte a lopást felfedező eladónőt - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t. A szemtanúk az asszony segítségére siettek, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a férfit. Mivel iratai nem voltak, így elsőként személyazonosságát próbálták megállapítani.

A járőrök kérdésére az 55 éves tatai lakos azt válaszolta, hogy búvároktató, majd azt állította, hogy ő a köztársasági elnök - ismertette a főkapitányság sajtóreferense a kedden történt lopás körülményeit.

Az elkövetőt szerdán a bíróság rablás elkövetésének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte - mondta el Léber Gabriella.

- Basszus, ellopták az elnököt! – mondhatnánk egy épeszű országban megbotránkozva, hogy akkor ezt most hogy, de aztán csak elkezd mocorogni a fitring, és mélán súgja fülünkbe: nono, nemmindenszarkafarka!

A köztársasági elnök fejezi ki a nemzet egységét – áll  az alkotmányban. Az utóbbi idők furcsa fordulatait figyelve pálgium ügyben a nemzet most kissé összezavarodott. Mert eléggé kezd úgy tűnni, hogy Schmitt lenyúlt valamit, ami nem az övé. Mi pedig legendásan szolidáris népség vagyunk, szeretjük a miniszterelnököt, Bayer Zsoltot - hát akkor az álamföt? A tatai úr a nemzet egységének kifejezése felé tett szimbolikus gesztust, amikor levett egy üveg italt arról a bizonyos polcról, sőt, hagyta, hogy észrevegyék. Így a kiérkező rendőröknek elmondhatta – ezzel hitet téve Pál mellett -, hogy ő bizony nem lopott, az az ital régi ismerőse, s többször dolgoztak már együtt. Egyébként sem tekinthető a dolog eltulajdonításnak, hiszen csak a törzsanyagot szerette volna átvenni, s beépíteni szerves részként magába. Akárhogyan nézzük, ez bizony sokkal bátrabb kiállás a nemzet egységének teste mellett, mint kivonulni egy térre zsírkrétás kartonnal, hogy „Isten hozta elnök úr”, aztán bágyadtan kiabálni egy-egy szeretünkpalit. Szimpátialopás. A tatai hajléktalan ebben az esetben népi hőssé emelkedik, s máris várjuk Giró-Szász András könnybe lábadt köszönetét, amiért a nép – szó szerint egy emberként – így felsorakozott a köztársasági elnök úr mögött.

Persze lehet, hogy nem ennyire költői az ok. Az elkövető be volt baszva, aztán amikor lebukott, a búvároktató jutott eszébe foglalkozásként. (Ebbe ne gondoljunk bele mélyebben.) Majd kitört belőle az önérzet, s kétségbeesetten felüvöltött, szagával rettentve a legyeket: „Ha az elnöknek lehet, nekem méé nem?” Csak kásásan formázta a szavakat, ezért a rendőrök félreértették. Mindenesetre ebbe a költői kérdésbe jelen állás szerint nehéz belekötni.

Ha nem így történt, akkor minden idők legjobb humorérzékével megáldott hajléktalan bolti tolvaja mutatkozott be a tegnapi napon.

De felmerülhet egy setét verzió is:

Nem elképzelhetetlen, hogy Schmitt – kicselezve a királyi testőrséget - hajléktalannak álcázva magát Tatán végzett inkognitós (ez egy ilyen idegen szó) országjárást. Mint Mátyás annak idején, nem a kis kopasz, hanem az a másik, akinek korona is volt a fején, amikor meg akarta különböztetni magát a népmesétől. Plagi bá tehát utazott egyet, hogy hallja, mit pletykál a nép róla és főnökéről. Így tévedt be a boltba, ahol mindenféléről fecsegnek az emberek, információ gyűjtésére remek hely. Nem lett volna semmi baj, de az egyik polcon meglátott egy liter törzsanyagot, és máris jött az a fránya, régi reflex. Csak itt az eladónő nem gondolkodott azon, jelöljön-e ki bizottságot. Helyette megpróbálta visszaszerezni a plagizált palackot, mire Schmitt – szintén régi beidegződés – vívóállásba helyezkedve csapkodni kezdte a jobb kezében célzott szándékkal fixált kartonhengerrel (azt nézték botnak), amelybe a szummakumnaugyét rejtette arra az esetre, ha netalán lebukna és a személyazonosságát kellene bizonyítania. Ekkor léptek közbe az állampolgárok, s lefogták a félreértett zsenit, amíg két egyenruhás dékán a helyszínre nem érkezett.

A búvároktatót már csak azért találta ki, mert le akarta csekkolni, felismerték-e. De nem. Ezért meg akarta mutatni a diplomyát. Ám a hengert elvették tőle, mint támadó fegyvert, így nem maradt más: pironkodva be kellett vallania, hogy ő bizony a köztársasági elnök.

Pált aztán a TEKesek hazavitték, de képtelen megnyugodni. Folyton az jár az eszében, miért válaszolta a rendőr röhögve, amikor felfedte kilétét:

- Hoooogyne! Azt minden hülye mondhatja.

Wittner Mária is ringbe pattant, hogy akkor most egymilliárdan voltak-e Bayer Zsolt békéjének menetében vagy csak inkább mégis esetleg. Magam részéről változatlanul nem érdekel, de szeretem a kedves hölgy megszólalásait, mert 56 ide vagy oda, a könny csorog a szememből néha a röhögéstől, amikor nyilatkozik. Az ilyen mondatok miatt:

„Miért kell a baloldali sajtónak azt hazudnia, százezren voltunk, miközben minden jelenlévő tapasztalhatta, csaknem félmilliós volt a tömeg?”

Bár a rendezvényen még egymilliót kiabáltak, bizonyára voltak a lelkesek között  szemszámoló bajnokok, akik körülnéztek, s felkiáltottak, „de fasza, csaknem félmilliós a tömeg, ugye ti is tapasztaljátok?”.

Mária néni a számot alátámasztva ezzel az érveléssel folytatta:

„Az emberek tudják, a 2002 és 2010 közötti MSZP-s kormányok öröksége miatt a kabinet csak pengeélen tud táncolni. Szétloptak mindent, taposóaknákat építettek a rendszerbe, és most elégedetlenek, mert kiestek a hatalomból.”

A taposóaknát nehezen értelmezem, de biztosan úgy van. Költői hasonlatait imádom, ha itt tartunk, a kormánypárt semmit nem bíz a véletlenre, aknázás előtt beveti a nehéztüzérséget, s biztos ami biztos alapon jól megfizet még néhány százezer mesterlövészt. A véletlenszerűség ideje lejárt, a pontos célzás örök hajnala ragyog.

A pengeélen táncolós hasonlat egyébként kezd uncsi lenni, miután több mint egy éves. Az ember csodálkozna is, ha a cirkuszi mutatványosok eddig bírnák zuhanás nélkül, nem is jött be. Orbán és Matolcsy éppen a két lábuk közé kapták a pengét, fel is sikkantottak rendesen, csak azért nem hallottuk, mert Szijjártó és Giró-Szász túlkiabálta őket, amint azt üvöltözték: semmi baj, emberek, ez így van rendjén, ez csak egy szimpla szőrtelenítés, mert ha már ott az a jó kis éles izé, miért ne használjuk, nem igaz?

És az örök kedvenc: a „degesz” .

„A békemenet nekik azt üzente, soha többé nem tudják degeszre tömni a zsebüket, és ez fáj nekik.”

Én igazán nem szeretnék Mária néni zsebeiben turkálni (most hazudok), és pontosan értem, mire akar ezzel a dologgal célozni. Az örök trendi, amit még húsz év múlva is hallgatunk majd a fideszes megmagyarázoktól, ha még ők lesznek hatalmon (ők lesznek, erre jó a nehéztüzérség): azért élünk ilyen szarul, meraszocikszétloptákazországotnyócévalatt. És még akkor is érteni fogjuk, melyik nyolc évre gondoltak, mert jól számolunk szemmel.

Mária néni például nem tömi degeszre a zsebét. Kap egy jól megérdemelt fizut havonta, múlt hónapban valahogyan így:

Ezért keményen melózik, volt neki például  41 felszólalása másfél év alatt, kétpercesek, Örkény után szabadon. Ezek között volt igen magvas gondolat, rövid elmélkedés a dohányzásról és az alkoholizmusról, és természetesen Horn Gyuláról, aki legnagyobb döbbenetére képtelen kimúlni, pedig de szép nap lenne az Mária néninek. Mindezt a munkát a Szimbólumasszony érettségi nélkül tolja, ezzel sincsen semmi probléma, napjainkban főleg nincs. Amikor az álamfö konkrétan nyúlós anyagból építi a doktoriját, és ennek semmi következménye nincs, akkor apróságokon nem háborgunk.

Senki nem vitatja, hogy a kulturált megnyilvánulásairól ismert hölgy becsülettel végzi a dolgát. Vannak így ezzel még néhányan, csak ők a bértáblára már rá sem mernek pillantani, a fizetési papírt pedig azonnal a fiók mélyére rakják a diploma mellé (amely nem hajlandó kijönni onnan Schmitt Pál óta), mert hisztérikus röhögőgörcsöt kapnának, ha túlgondolkoznák a dolgot.  

Ártó gondolatok. Inkább hallgassuk Mária nénit, ábrándozzunk, hogy egyszer majd a fogorvosnál mi is a Szent Koronára esküdhetünk, amely megtestesíti állkapcsunk folytonosságát, s arra lesz időnk, hogy hamutálakról elmélkedjünk, és kurvára fel legyünk háborodva azon, hogyan hazudik a Bayer-féle testvériség számairól a balos és jobbos sajtó.

Addig egészen mást számolgatunk. Nem annyira szórakoztató, de valamin nevetni is kell.
Mielőtt köztársasági elnöki szintre süllyednénk.