Snake

Kósa Lajos megint szép hosszú interjút adott, márpedig ha Kósa beszél, nagyon oda kell figyelni, mert vagy szétröhögjük az agyunkat kínunkban, vagy bedől a forint.

A csevegés java a szokásos kivagyiság diktálta tempóban született, a válaszok ellentmondást nem tűrőek, Kósa lezser, léha és leereszkedő, mint mindig. Helyenként olyan ostobán fogalmaz, hogy az ember ledermedne a butaságtól, ha másfél év alatt nem szokott volna hozzá a mirelit-feelinghez. Mélyhűtésben azonban világelsők vagyunk, így csak egy jégcsapot morzsolunk el szemünk sarkában a nagy nevetésben.

Semmi érdekes, de néhány ügyes visszaszólása kapcsán begörcsölt a középső ujjam, annyira ki akart egyenesedni. Kósa – mint Magyarország legnagyobb devizahitel-, bank és túlélési szakértője - a devizahitelről, a bankokról és a túlélésről beszélt mély érzéssel, gyomorból. És igen, tudott újat mondani.

- A devizaalapú hitelszerződések zöme a Raiffeisennél és az Ersténél köttetett. E két pénzintézet most rengeteget bukik a kötelező átváltással. Szerencsés kormányzati ötlet nekimenni két erős osztrák banknak?
- Szerencsés volt ellopni Bocskai koronáját Kassáról az osztrák testvéreknek? És az aradi tizenhármak kivégzése? Nem hiszem, hogy a politikai kérdéseket szerencsés–nem szerencsés alapon kellene megítélnünk. A magyar devizahitelesek megsegítésére mindenképpen tenni kellett valamit, még akkor is, ha ez konfliktusokkal jár.

Ez az ökörség és lazára vett kérdés-hárítás valami olyasmi, amivel még az osztrákok sem nagyon tudnának kapásból mit kezdeni, tekintve a probléma intellektuális fegyverzetű megközelítését az Erste és a Raiffeisen kapcsán - ettől persze még a jó büdös anyjukat a labanc tetveknek. Eszembe jutott az is, hogy egy ilyen visszaszólásért Kálmán Olga egykor vizes piskótát csinált volna Kósa golyóiból, úgy lealázva, hogy Lajos két hétig verné fejét a falba, dummkopfot kiabálva, de hol van már az az idő, amikor még csodálkozni lehetett a cívis bőrember ízirájder stílusán?

Jött azonban még szájtátiskodás:

- Tartsunk a bankok bosszújától?
- Bármilyen furcsa, mi sem tudjuk a tutit. Valószínűségekkel számolunk. (…)

Nem tudják a tutit? Micsoda pöcsörgő mondat ez? Másról sem kiabáltak nyolc éven keresztül ellenzékben, mint arról, hogy igen, kurvára, nagyon, mindenki másnál jobban tudják a tutit, csak válasszuk meg őket, és majd meglóbálják nekünk. A szőrös nagy tutit. Most meg csak így? Hát a Tévedhetetlenségbe vetett politikai egyistenhitet, azt csak úgy leraktuk a Debrecen vége táblánál, polmester úr? Ne próbálja már meg elhitetni velem, hogy tökéletlenedik a tökös tökéletesség, mert két ciklusnyi remény omlik össze bennem egyetlen pillanat alatt, az pedig veszélyesen meglöki az idegi alapon működő homlokráncolási statisztikámat. És el ne kezdjen valószínűségről beszélni, mert olyankor szokott lerohadni az a jó magyar pénz. (Ő pedig kegyetlen mosollyal az arcán integet, hogy na, na, de azért jól megmondtam, nem?)

- Önnek ötvenmilliós, frankalapú tartozása van. Él a forintosítás lehetőségével?
- Valószínűleg.
- Bő tízmilliót spórol majd.
- Spórolok? Amennyi forintot felvettem svájcifrank-alapon, annál most jóval több a tartozásom, pedig meglehetősen nagy részleteket törlesztek évek óta. Mindez úgymond az árfolyamveszteség miatt van. Ha most egy összegben végtörlesztek, még mindig többet fizetek, mint amennyit eredetileg felvettem. Hol itt a spórolás? Legfeljebb a veszteségem csökken.
- Honnan teremti elő a pénzt?
- Ahonnét sok mindenki más: forintban kölcsönkérek, és megpróbálom értékesíteni néhány egyéni vagyontárgyamat.

Hiába, no. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem mégis mély nyomokat hagyott a kiművelt agyban, s most ne feszegessük a régi ajtót, hogy elvégezte-e vagy sem. Ennél a résznél végre felszabadultan röhöghettünk, mert túl azon, hogy bizonyára mindenki örül, amiért Lajosnak sikerül a veszteségét csökkenteni (50 milla esetén azért vannak a jó barátok) és elmagyarázni a „jól járok bizony”, illetve a „de nagyon szar nekem” közötti különbséget, megjelenhetett a kép, amint Debrecen főnöke – tőle szokatlan módon - egyéni vagyontárgyakat próbál meg értékesíteni, hogy jó legyen neki.

Végül eldurrant mindannyiunk kedvence, az, amikor Kósa rendkívül humorosan bulvárba csomagolja a debreceni páratlant:

- Olvasni a kormányközeli napilapokban, hogy Lázár Jánosból miniszter lesz, valószínűleg Réthelyi helyén. Más tárcafőt is cserélnek?
- Olyan kormány még nem volt, ami átalakulás nélkül töltött volna ki négy évet. Ez most sem feltételezhető… De biztosan észrevette, hogy ilyen kérdésre sosem kap fekete-fehér választ az újságíró!
- Néha elég maga a kérdés.
- Bár a kíváncsiság miatt az ember szeret tudni a hálószobatitkokról, de azt is tudjuk, hogy illetlenség olyat kérdezni, amiről tudni, hogy úgysem kapunk rá választ.

Titokpornó.
Nem kapunk választ, rendben. Mint nagyjából semmi olyanra, ami lényeges lenne. Hozzászoktunk. Nem beszélünk hálótitkokról, meg ne lássuk a kormány fütykösét, mert még fülig pirulnánk a meglepetésbe.

Mégis, ha így alakult, hogy a fideszes bulimester és beszittyózott tivornya-cimborái hálószobájában vagyunk kénytelenek mulatni, szívni, haláltánc-orgiázni így együtt, néhány millióan, s hányingerrel küszködve kell néznünk a hatalom félkemény merevedésében nyerítő szánalmas fülkehímeket, válaszok hiányában csak megemlítjük a hitelek és bankok swingerkirályainak: igen, nagyon izgat bennünket, mit akarnak kezdeni azzal a hatalmas lyukkal, amelyet ütöttek.

De ha egy mód van rá, most már ne a mi seggünket használják próbatömésre.