Snake

Tarlós István szédületesen félreértett valamit. Hétfőn az MTI által osztotta meg a közzel, hogy bizony fél szemét rajta tartja ám Csurkán és Dörneren, de főleg Csurkán, mert kettejük közül inkább az „atyai jóbarát” az, aki zagyva kisregényeket ír az általa éppen leleplezett zsidó-szabadkőműves-elfajzott-liberális összeesküvésekről. Ezek pedig stílusukban gyakran átlépik azt az ingerküszöböt, amellyel a józanok rendelkeznek. Még.

Csuresz most is megdobogtatta a szíveket. Árpád egyenes ági leszármazottainak nemes szervei és az idegen szívek egyaránt összerándultak (mint osztriga, ha citromot cseppentenek rá, hogy Bayer savanyú hülyeségéből is idézzünk mára) szórakoztató írásától, amelyet „Ascher Café” címmel tárt elénk, mámorosan saját tisztánlátásától.

Az egész fröccsentést már csak azért is érdemes elolvasni, hogy az is érthesse végre, mit nem ért az értetlenkedő, aki nem értette, mit értett eddig. Például hogy „öntörvényű saját kultúra nélkül nem lehet rendszerváltás”. Ezt a mondatot majd igyekszem megfejteni, ha lesz ráérő két-három évem, öntörvényű kultúráról eddig még nem hallottam, tekintve, hogy a kultúra mindig hatások összessége, nem pedig tulajdonosi alapon működő csokoládégyár, bár ki tudja, Csurka és Dörner tán most jöttek rá arra, amibe már néhány nagy elődjük belebukott, s most direkt nem írok neveket, mert akkor már nácikolnék.

Helyben is vagyunk: Csurka a jól megszokott redukálással a jól megszokott színvonalon vezeti le a problémát, értsd jól: vannak a magyarok és vannak a zsidók (a szalonképes intendáns „liberális” néven is jelöl, ha nem akarja a „zs” betűt sokszor leírni), akik most nyüszítve nézik, hogyan vágnak ki egy szeletet a tortájukból. Egy icipicit.

„Az Ascher Café Dörnert és engem nácinak nevez, mert kaptunk egy lehetőséget, hogy kilépjünk a liberális konszenzusból és elkezdjük megszervezni a magyar nemzeti megújulás és összetartozás közösségét. Egy icipici helyen, egy színházban. Leszólják a pályázatunkat, mert ezekhez hasonló gondolatok vannak benne megfogalmazva, nem pedig a liberális konszenzusba illő pedáns igazodás.”

Az icipici a világ legbecsapósabb szava. Lekicsinylő, bagatellizáló, legyintő. Az icipici dolgok mindig előjelei valami nagynak, amelynek létjogosultsága vagy borzalma ott rejlik a kiindulásban, abban az icipiciben. Pillangó-effektus. A pályázat pedig nem csupán a „megszervezés” miatt lett leszólva, hanem azért, mert egy szélsőséges és idétlen ideológiai kliséktől hemzsegő, gyakorlati programot és kivitelezhetőséget sem gazdasági, sem más szinten nem tartalmazó, csúsztatásoktól, elütésektől és bakiktól hemzsegő blöff, amelyet a „magyar” és a „nemzeti” szavak kétségbeesett ismételgetése, valamint az „elfajzott liberális” mélyebb értelmének cincálása taszít a végső reménytelenségbe.

Csurka írásának nívótlan rémületében mégis megtalálhatjuk a kedvünkre való csemegét. Az elfajzott „zs” betűs liberálisok tiltakozása kapcsán valami pezsdítően gyönyörű kifejezést tálal elénk:

„Félnek, pedig van három tévéjük, vannak országos és helyi lapjaik, hetilapjaik, több, mint ideát. A fél közszolgálati tévé is félig az önöké, mert betömékeltek bele annyi átváltozó művészt, liberális szellemiséget, amely fapofával aknamunkázik, ahelyett, hogy gyászmunkázna.”

Betömékeltek bele. Megindítóan szép, Tarlós bizonyára ilyesmire gondolt, amikor Dörner szavait szajkózva azt mondta a Hír TV-ben: ha nem politikusként, hanem drámaíróként gondolunk Csurkára, akkor kijelenthető, hogy "korunk egyik legnagyobb drámaírója". Bizonyára, nincs jogunk vitatkozni Tarlós István öntörvényű kultúra-szeletelésével.

Az Ascher Cafét viszont már nem hagyhatta szó nélkül a főpolgármester sem. Szívesen tette volna, de nem lehetett. Csurka még a lábát sem tette be a színházba, máris a végkihergelés szélére tapsolta saját magát, s még meg is hajolt hozzá. Tarlósnak valószínűleg szóltak (talán az, aki azért is szólt, hogy ez a derék Döri és derék Csuresz kapjanak egy színházat), nem lesz jó, más sem hiányzik a nemzetközi nácikolóknak, mint egy zsidózós, betömékeléses írás a teátrum új szellemi atyjától.

Így aztán a budapisti kinyilvánította a semmit:

„Tarlós István úgy fogalmazott, ilyen jellegű nyilatkozataival Csurka István “veszélyezteti az Új Színház elképzelt, megvalósítandó programját és Dörner György igazgatói kinevezését. “Csurka úrnak a közelmúltban megjelent írása” miatt volt szükség erre a lépésre – válaszolta az MTI érdeklődésére hétfőn a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatósága, utalva Csurka Istvánnak a Magyar Fórum című lapban Ascher Café címmel megjelent írására.”    

Megmosolyogtató. Egy pillanatra olyan érzése támadhat az embernek, mintha Tarlós kommunikációs csapata a tiltakozás egyre nagyobb hullámainak hatására Dörnerék megbízatásának visszavonását készítené elő. De aztán tovalibben a gondolat, mint méla örömfing Bayer Zsolt szagszótárában. Tarlós túl tökösnek hirdeti magát ahhoz, hogy visszavonulót fújjon. Ahogyan Matolcsy utalt a bennünk dúló kivagyiságra az összeroppanó gazdaság kapcsán: az IMF-hez akkor sem fordulhatunk hitelért, ha ránk omlik az univerzum szara, mert „az a gyengeség jele lenne”.

Hasonló a helyzet itt is, Tarlós nem mutatkozhat gyengének, főleg egy olyan időszakban, amikor egyébként is naponta csinálnak hülyét belőle. És itt esik pofára, miután most éppen Csurka tesz rá bohócorrot. A főpolgármester tényleg azt gondolja, hogy főnökösködni fog az öreg zavaros felett? Abban a pillanatban, ahogy aláírta a kinevezéseket, bukta a dolgot. Csurka tökéletesen tisztában van vele, hogy bármeddig elmehet, engedni fogják. Nem távolítja el senki onnan sem Dörnert, sem őt, mert az a gyengeség jele lenne. Inkább végignézik, ahogyan szélsőjobbosra festenek át egy kulturális teret, ahol a színház csak melléktermék lesz a fő betömékelések mellett.

Így már értelmezhető az öntörvényűség.

Pórázról eleresztett, felhergelt kutyát nehéz visszafüttyenteni. Orbánnak sem sikerült a Jobbik esetében, Tarlósnak sem fog sikerülni Csurkával. Nevethetnék, mondván, amit főzött, egye meg, de az ebből a konyhából felszálló bűz mindenhová elér. Hát szívjuk.

Csurka „úr” – akiből a Fidesz gesztusértékű segítségével most csinált urat– a szemünk láttára fogja ordítva és szégyentelenül megerőszakolni a magyar színházi kultúra vélt(?) értékeibe vetett hitet. Öntörvényűen. És senki nem fogja leállítani holmi burkolt zsarolással vagy MTI-közleménnyel.

Hány évtizede vár erre. Hogy betömékelhessen bele végre. Az icipicivel.