Kellett néhány perc, hogy leszakadó állam morzsáit felsepregessem a padlóról, amikor Schmitt Plagi bá tolvajmelójának legújabb fejezetén átrágtam magam. Miután hülyét csinált magából a rádióban, és összevissza hadovált törzsanyagokról, meg eská homméd 30-35 oldalakról, „bárhol fellelhető” dokumentumokról és retkes talpig becsületességről. Erre jön ez, s immár erős a gyanú, hogy napokon belül kiderül, honnan lopta az álamfö a még kérdéses tizenvalahány oldalt, ami a jelen állapot szerint egyelőre akár az ő pennájából is kibugyoghatott.

De ehhez az egészhez azért már tényleg a gerinc teljes hiánya kell. Medúza-fíling. Felül kell írnom eddigi nézetemet, s azt mondanom: ez az ember ne mondjon le. Ott kell maradnia, ameddig csak lehet, hallani, olvasni, látni, amint nap mint nap kiröhögik, a vérbe alázzák, hülyének nevezik, és felszólítják, hogy szíveskedjen az ember közeléből a picsába visszahúzni a palotájába, oda, ahol még a frissen vasalt testőrsége is vöröslő arccal próbálja visszatartani a röhögést, ha tollat pillant meg főnöke kezében. Bár egy karrierista sok mindent elvisel, ez a szégyen vastagon szárad majd arcának amúgy sem vékony bőrére, mint a kopár sík szarja. (Hopszala, ez például pálgium!)

Másfelől. A kezdeti elzárkózás után az egyetem végre kiszusszantotta magából, rendben van, kedves nép, lefolytatjuk a vizsgálatot Plagi bá ügyében. Miután tényleg csak idő kérdése, mikor derül ki, hogy az álam felye még a köttetésért sem fizetett, elég egyszerű dolguk lesz.

Ha és amennyiben azonban a bizottság úgy találja majd, hogy a lopás nem lopás, a csalás nem csalás, a plágium nem plágium, a hazudozás nem hazudozás,  más munkájának lenyúlása pedig teljesen természetes, akkor a Szemmelversz Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara gyakorlatilag kiskapu helyett böhöm nagy trollajtót tár szélesre: innentől kezdve bárki beadhatja saját neve alatt Schmitt Pál teljes kisdoktori disszertációját, egy kurva vesszőt sem kell rajta változtatnia, csak annyit tennie, hogy firkál még hozzá két-három plusz oldalnyi valamit, a szakirodalom-jegyzékben pedig feltünteti a legfőbb közizés méltóság nevét és 92-es összelopkodásának címét. Aztán szemrebbenés nélkül mondja azt, hogy kikérem magamnak, ez nem lopás, törzsanyagból dolgoztam, mert a köztársa az álamfönél törzsebb törzsi nincs is e széles magyar kocsmában, s ha az okés, akkor ez is. Több ezren szerezhetnek Schmitt Pál disszertációjával fincsi doktori címet, és ember nem lesz, aki belekössön.

Jómagam sörnyelő, jó cigarettákat és unikumot kedvelő izomernyesztő vagyok, így nem egészen izgat, hogy az olimpiákról lopjak magamnak tanulmányt, ellenben fent van a neten az 1984, ami valami ponyvaregény, de mostanában hazánkban megugrott az olvasottsága. Franc se érti, miért. Na, mondom, ha már abszurdozunk, és nagy hazánkban mindent meg lehet tenni bármiféle következmény nélkül, tegyük magyarosan, egyet lopok, hogy kettő legyen belőle. (A nyomtatott könyv eleje ugyan tele van mindenféle hülye jellel, bekarikázott c betűkkel, de ezt nem vagyok hajlandó figyelembe venni, mert a c betű Schmitt nevében is szerepel, ezért ha valami nem teccik, be lehet capni.) Felvérteztem magam két percnyi habzó itallal, egy szál füstrúddal és három szem mogyoróval, azután fáradtságot nem kímélve ctrl+c és ctrl+v. De durván, izomból, feleim, majd megrepedt a billentyű, a végén szinte zsibbadt az ujjam. Fütyi sem gondolta volna, hogy ennyire fáradtságos meló más szellemi tulajdonának magamra ültetése.

De kész, jelentem büszkén. Wordben ott pihen az 1984 a dokumentumaim között. Szerzőként magamat tüntettem fel, ez a minimum. (És a maximum is, ahogyan elnökünk varázslatosan rávilágított.) Briliáns tervet dolgoztam ki. Házalni kezdek vele a kiadóknál, s hogy ne legyen feltűnő a dolog, trükkösen 1984 címmel látom el a kéziratot. Ami elektronikus, mert hülye lennék kinyomtatni és postára járkálni. Ha bárki vissza mer írni, hogy ezt valami angol csóka már egyszer megoldotta, azt először is őrültnek nézem, másodszor ímélfordultával küldöm el az anyjába, hivatkozásként említve Schmitt Pált, aki pedig első az egyenlők között, ráadásul rámutathatok arra, hogy Orwell szerintem (c betű ide vagy oda) szabadon felhasználható, mivel törzsanyag, bármit is jelentsen esetemben ez a tehénszagú kifejezés. Tehát tessék szépen nyomtatni, és ide a zsét.

Mert nem szégyen a lopás. Plagi bá után mindent lehet.
Szabadon.