Szép munka, fiúk, pacsi a pesti jobbikos tökös gyerekeknek és a Szegeden gyilkosan néző fideszes uraknak, hölgyeknek, és persze Minden Magyarok Intendánsának, Csurka Istvánnak, aki szombaton végre nyíltan beállt a sorba, és kinyilatkoztatta: nincs az az idegen isten, amelyik megkérdőjelezhetné Orbán Viktor kétharmadát.
Az Új Színház ügyének első döbbenete óta tudjuk, nem volt ott semmiféle tévedés. Csuresz megkapta teátrumát (Dörner csak a nevét és a hangját adja, hogy szinkronban legyen az elmebaj), cserébe majd valamikor valamit kérni fognak tőle. Megtörtént. Pista bá nekiállt Orbán mellett kampányolni, hogy a szélsőjobb haldokló szárnyát kormányzati segítséggel élessze újra, néhány szavazatot elszippantva ezzel a Vona-féle aggyonazistentől. Kossuth apánk a szegedi téren fagyosan, kérdő arccal a távolba meredt, jobb kezével a radipapira mutatott, aki éppen arról értekezett, hogy itt galád nemzetközi összefogással készülnek országunk újrahasznosítására, de majd ők seggbe rúgják a nem keresztényi indíttatású bitangokat, s jó lesz nekünk Európa közepén, távol Európától. Hátsó díszletként a Raiffeisen Banknak helyet adó épület bújt meg sápadtan. Ha színházban lennénk, hatásvadász szarnak tartanánk, így azonban csak egy csettintésre futja.
Hiába erőlködik a bálapa. A Jobbik ha mozdul, nem lehet überelni népszórakoztatásban. Vona a budapesti izomhaknin kiemelte, hogy nem az Orbán-kormányt védi, majd olyan élvezetben részesítette a publikumot, amely súlytalanná tett minden más tegnapi bohóckodást.
Miután kikiabálták a vesszentrianont, megüzenték az uniónak és Barrosónak, hogy az anyjának magyarázzon a demokráciáról, nem ám a mi hazánknak, s magvas politikai programként immár az utcán is meghirdették: lépjünk ki az Unióból, tartsunk erről népszavazást, itthon mi vagyunk az urak, nem az idegen kötsögök. Még egyszer: a Jobbik nem Orbánt védi. Csak lefordítja szavait a külföldnek és az utca népének, amely lelkesen üvöltözte, hogy „Lépjünk ki!”, csak úgy, mint a kocsmaajtón.
Szegedi Csanád meggyőző érvelése szerint az unió – miután gyarmattá fokozta - meg akarja fojtani Magyarországot. Szavainak talán nagyobb nyomatékot adhatna, ha jobbikos képviselőtársaival együtt szépen kiszállna a EP munkájából, visszaadná mandátumát, aztán úgy jönne haza kisdobolni a demonstrációkon. Az elég hiteltelen, hogy felnyalja a lecsót, és vígan elüldögél külországban, ahol szegénynek hányingere lesz, de az okádással megvárja, amíg Budapestre ér.
Tessék szépen példát venni Novák Elődről, ő a fasza gyerek. Durcisan elégetett egy uniós zászlót, ezzel biztosítva a köztéri orgazmust. Így kell ezt csinálni. Lássa csak minden büdös bunkó, mennyire komolyan gondolják Magyarországon a dolgot. Látják. És miután kikacagták magukat, a tapstól (és karvalytőkés kapzsiságtól) vörös tenyérrel lassan eszükbe jut majd a képtelen kérdés: Tényleg! Miért is akarjuk mi annyira, hogy ezek még mindig hozzánk tartozzanak?
Annak idején, amikor még lengettük a zászlókat és nem égettük, valamikor régen (tíz éve sem volt), az uniós csatlakozási okmány aláírása utáni fogadáson Medgyessy szerette volna elődjének, Orbán Viktornak ajándékozni a tollat, amellyel alákanyarintotta a (akkor még) Magyar Köztársaság képviselőjeként nevét. Orbán persze baszott elmenni a bulira, de a toll – állítólag – mégis hozzá került valahogy. Ha így van, vegye elő. Szereti a szimbólumokat. A szándék kezd tisztulni, feleslegesen csomagolja mondatait blöffpapírba.
Semmi nem lehet jelképesebb, mint ugyanazzal a tollal aláírni az átvételi elismervényt egy külföldről érkezett levélről, amely hosszan taglalja az egyszerű mondatot: akkor most úgy gondoljuk, hogy elmentek ti a jó büdös francba.
(Fotó: MTI)
Utolsó sziszegések