A Dörner-botrány kezd követhetetlenné válni: annyian intettek be neki, hogy alig lehet számolni, szegény már ő sem nagyon tudja, ezért heti egy interjúban elmotyogja: „bőven belefér a demokráciába, hogy a városháza azt nevez ki egyik intézményének élére, aki neki a legjobban megfelel” – hisztérikus nyerítést váltva ki ezzel azokból, akik eddig sem értették, minek egy döntés előtt szakmai bizottságot felállítani – főleg ha a polgármesterek le se szarják annak véleményét.

Tarlós István ostoba magyarázata egyébként bámulatra méltó. Ritkán hallani ekkora baromságot egy értékelhetetlen, pályázatnak nevezett fércmű védelmében. Végre egy olyan színház, ahol klasszikus magyar darabokat klasszikus rendezésben mutatnak be – harsogja okosnak vélt tekintettel, no igen, ez komoly érv, s tegyük hozzá adu ászként, Dörnernek nincsenek előítéletei, miután Eddimörfit is magyarhangosította, tehát egy igazi nigabrada.

Minden napra jut egy tiltakozó levél, az írók (Sütő, Sarkadi) örökösei közleményekben tudatják: Dörner és Csurka vállalhatatlanok, ők inkább bemutatnak a párosnak, de nem engedélyeznek bemutatót. Tiltakoznak a szakmai szervezetek, tiltakoznak a társadalmi szervezetek, tiltakoznak írók, színészek, rendezők, egyedül az alaszkai rákhalászok nem, azok jókat röhögnek, és nekik van igazuk.

Aztán történt egy érdekes tiltakozás is. Az Operaházban a tervek szerint október végén Christoph von Dohnányi  két hangverseny is dirigált volna, ám erre nem került sor. A rövid, hivatalos közleményben idézték a karmester levelét, amelyben elég gyorsan tisztázta, baszik ő ide jönni, „nem kíván olyan városban fellépni, amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert, szélsőjobboldali antiszemitára bízta.”

Az Operaház vezetése már akkor jelezte, hogy be fogják perelni Dohnányit. Ehhez joga van Orbán Viktor hű emberének. Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánybiztosa (olyan ez a cím, mint a gyönyörű nő testét körüllengő penetráns hónaljszag) a műsorváltozás, a jegyvisszaváltások, a túlórák miatt teszi meg a lépést, nem elhanyagolható indoklásul hozva fel a szerződést, mint aláírt dokumentumot. A vis major kifejezés tágan értelmezhető, és a két szélsőjobbos fenegyerek felbukkanása valóban váratlanul ért mindenkit, de ebben az esetben nehéz lenne hivatkozni rá. Dohnányi szerződést szegett, ezért be lesz perelve, a pert el fogja veszíteni, aztán fizet. Hozzáteszem: az egész ingyencirkuszt érdeklődve figyeli majd a világsajtó, és még az is megírja a „neonáci kultúra térnyérését Magyarországon”, aki eddig azt sem tudta, hol van Budapest - jó reklám lesz Orbánnak. Dohnányi pedig vállat vonva fizet, és viszi jó hírünket szerte a világban.

A hazai hivatásos és hobbihörgők persze azonnal morogni kezdtek cérna hangjukon, amely egy szálba sodorva már egy közepes szinkronszínész orgánumának felel meg. Dohnányit a picsába küldték, és kikérték maguknak, hogy valaki politikai alapon ne dirigáljon. (Miért? Színházazni igen, lemondani nem?) Dohnányi hirtelen egy köcsög lett, aki külföldről ugat be nekünk, büszke népnek, hát az ilyen menjen is a büdösbe, oda, s ha lehet, még a nevét is változtassa meg, a méltatlanság okán. Hamar Zsolt (szintén nem gyenge karmester) egy idő után elunta a dolgot, a Népszabadság pedig a napokban „El a kezekkel von Dohnányitól” címmel közölte véleményét a történtekről.

„Elhűlve és borzadva olvasom mindazt, ami most történik. Hogy ma, amikor a világ békésebbik féltekéjén a szalonképesség minimális követelménye, hogy a XX. század borzalmait előidéző ordas eszméket kultúrember még kódolt formában se kísérelje meg hangoztatni, akkor Budapest főpolgármestere egy közpénzből fenntartott intézmény vezetőinek olyan embereket nevez ki, akik pont azok szellemi örököseiként tetszelegnek, akik akkor, azokat a borzalmakat előidézték. Majd hogy az ügy kapcsán a tiltakozását budapesti koncertjének lemondásával kifejező világhírű karnagy ellen is gyűlöletkampányt indítanak. (…) Az ellene irányuló nemtelen, olcsó politikai népszerűség-hajhászásból fakadó támadások – még hogy pert fontolgat ellene a Magyar Állami Operaház! – azonnal egységbe forrasztanák a világ kiemelkedő zeneművészeit, hogy azután hosszú évekre bojkottáljanak mindenféle budapesti vendégszereplést, legyen az a Magyar Állami Operaházba vagy más helyszínre tervezve. Akkor pedig szellemi életünk valóban azzá válna, aminek Ady Endre leírta: Ugar, magyar Ugar. Hátrább tehát az agarakkal, politikus urak és lakájaik! Ez nem az a szféra, ahová a politikai populizmus, az olcsó népszerűség-hajhászás elérhet.”

A történet akár véget is érhetett volna, de Ókovács Szilveszter felkapta a fejét, a vizet és a klaviatúrát, s választ írt Hamarnak. Bár ne tette volna. Fideszes kultúristenként politikamentességet hangsúlyozni és politikai indokokat elítélni olyan, mintha Deutsch Tamás a házasság szentségéről oktatná a népet a Twitteren. Nem elképzelhetetlen, de meglehetősen bizarr.

Hamarnak írt nyílt levelében Ókovács „Magyar vagyok, nem lakáj!” feliratú pólóban kezdi ekézni képzett kollégáját, ez pedig az ő esetében kicsit erős. Vannak derék színházigazgatók az országban, akik már nem kívánnak titkot csinálni abból, hogy feltétlen hívei a jelenlegi rendszersegg nyalásának, mivel így vált elérhetővé számukra az, amit egyébként a büdös életben nem tudtak volna maguknak előkaparni. Undorító, de legalább őszinte. Ókovács szánalmas próbálkozása azonban csak a kezdet, így fejeli le saját magát néhány sorral később:

„Ha Christoph von Dohnányi, a kiváló karmester nem azért mond le az Operában előadást, mert az Új Színház így vált igazgatót, ahogy, hanem, mondjuk, mert Sas József színházat kapott, hidd el, azon is megütköznék. A politikának nincs helye a mi falaink között se pro, se kontra. Dohnányi eközben minket büntet olyasmiért, amelyhez nyilvánvalóan semmi közünk sincs.”

Három mondat, három ordító hülyeség. Dohnányit Sassal párhuzamba vonni a példa kedvéért bántóan sületlen dolog, persze az adócsalásért morcosabb vagyunk, mint a nyílt zsidózás elleni tiltakozásért, így is van rendjén, mégis nyaka- és gerincetekert dolog ilyen baromságot kiötleni. (Egyébként ütközne meg egy falloszt, ha történetesen Orbán rajongana a Sas-féle gagyiért – nem vagyok benne biztos, hogy titkon nincs egy Mikroszkóp Színpad fétisgyűjteménye otthon -, akkor Ókovács most lelkendezne a picsapinás politikai humor nagyágyújáért.)

A politikának nincs helye a mi falaink között se pro, se kontra??? Mondja ezt az az ember, aki politikai kapcsolatainak köszönheti pozícióját, aki a fideszes retorikán kívül annyira nem tud kiigazodni semmin, hogy tanácsadók hadával veteti körül magát, akit Orbán Viktor nevezett ki, és aki a fülkeforradalmi utat döngölte a médiában és teszi most ugyanezt az Operaházban?

És még hozzáteszi okosan: „Dohnányi eközben minket büntet olyasmiért, amelyhez nyilvánvalóan semmi közünk sincs.” Szereptévesztésben van a kormánybiztos, bár lehet elszólás is. A „mi” nyilván nem vonatkozhat az Operaházra, ő ugyanis a kormányt képviseli ott (a kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja), tehát a „mi” a regnáló hatalomra vonatkozik, ebben az esetben viszont félreütött, mivel Dohnányi éppen ennek a hatalomnak akarta felhívni a figyelmét egy rakás szarra a kellemetlen antiszemitázással. Ilyen módon nagyon is sok közük van a dologhoz, sőt, a legtöbb közük nekik van. Milyen egyszerű lenne Orbánnak azt mondani: Pistám, nem azért tettelek meg főpolgármesternek, hogy a miépeseknek osztogass cukorkát. Ha nem mondja, akkor nyilván a miniszterelnök akar a miépeseknek cukorkát osztogatni. Vajon miért?

Ezután abszurd blöffözön következik, amelynek csak utolsó mondatában találunk valami halvány értelmet:

„És mihez visz mindez? Fel merjünk-e kérni bárkit bármire, vagy attól rettegjünk, hogy bármire hivatkozva úgyis kénye-kedve szerint felmossa velünk az Operaház parkettjét? És rettegjen-e Berlin három operaháza, hogy újnáci jelenségek miatt lemondják ottani kitűzéseiket karmesterek? És rettegjen-e a Bolsój vagy a Kirov, mert orosz kommunista sejtek miatt mégsem utaznak oda híres művészek? Ugye, mily kevéssé valószínű ez? Az ugaron viszont megtehető - és még taps is jár hozzá, sőt a megértés kikövetelése.”

Az összehasonlítás legalább annyira béna, mint Sas József szellemének felidézése, ráadásul óriási félremagyarázás. Berlinben speciel elképzelhetetlen lenne, hogy közpénzből antiszemita propagandát hirdető személyeknek színházat, kulturális propaganda felületet, és ezzel járó fizetést adjanak. Hol van Berlinben államilag finanszírozott antiszemita színház, amely miatt tiltakozni kell? Arrafelé igen idegesek az ilyen jellegű dolgokra, Tarlós és Orbán tehát ne csodálkozzon, ha a német hírügynökség vastagon aláhúzza a náci és a fasiszta kifejezéseket a mostanában zajló események kapcsán. Moszkva esetében óvatosabban kell legyintgetni, a hosszú, kemény tél sok mindent összezavart az orosz kultúrpolitikában, de ne aggódjunk, nálunk is erősen esik a hőmérséklet.

„Kettőnk közül valaki az ugar-lét ellen küzd. Ha Christoph von Dohnányinak most hálalevelet küldesz, nem Te vagy az. Gyere haza, Zsolt, és nézz körül.”

Gyere haza, Mikkamakka, és nézz körül. Övön aluli mondat, a mai demagóg divatbaromságra rímel: aki nem itthon dolgozik, az ne kritizáljon, az nem is igazi magyar, külföldi pénzszajhaként senki ne ugasson át a határon. Jöjjön haza, aztán majd beszélgetünk vele. Így vagy úgy. Addig meg leveleket írogatunk és perelünk. Mindenkit. Virágozzék a magyar tök.

Dohnányit beperelik, rendben. A faszi semmi mást nem tesz, mint amit a magyar politikusok is nívósan, magas szinten művelnek: bojkottál. Ami neki nem tetszik, azt kimondja. Ahol nem érezné jól magát, oda nem megy. Ha ezt a magyar köz pénze bánja, tényleg fizesse ki, akár per útján is. De nehogy már a tiltakozását nem elítélők, a helyeslő véleményeknek hangot adók legyenek a szar alakok.

Az Új Színház ügye mérföldkő lesz. Tarlósnak láthatóan fingja sincs, hogyan magyarázza meg a kinevezést, miután a valós okot nem mondhatja ki. Marad a tiltakozók egyre hangosabb káromkodása, hiába, Orbánék úgyis átlépik a határt, amelynek a közelébe sem lett volna szabad menniük. Következménye lesz.

A kezdés már jó. Az utolsó mondat kapcsán egyre többen fognak visszaüzenni a kölcsönösség jegyében, csak a teljes körű áttekintés kedvéért, valahogy így: húzzátok már ki a fejeteket a seggetekből, és nézzetek körül!

Azután menjetek haza.