Néztem Matolcsy Györgyöt, ezt a ritka díszes rakás csokigrófot, ahogyan nyilatkozik a szaporán bólogató alákérdezőnek a baráti közszolgálati adó semmitmondó műsorában, s az jutott eszembe, lám, vannak itt még politikások, akik harmatszarul hazudnak.

Ott motyog egy ember, aki az IMF szót a kurvanyád szinonimájaként használta, aki – ha a Valutaalap szóba került – olyan keményet, macsósat köpött, hogy beszakadta a háta, aki eltalált. Ez az ember most elmagyarázza, hogy a hazugság nem hazugság, a demagóg hülyének nézés nem is úgy van, és tulajdonképpen minden überfasza, amit eddig csináltak, csak most egy kicsit még az IMF-t is becsicskáztatják, így még überfaszább lesz. És esze ágában sincs lemondani, miután a hiteles szót csak deviza-alapúban képes értelmezni, hogy az arca közben darabokra hullik, az számára teljesen lényegtelen.

Néztem, hallgattam azt az embert, akire egy ország pénze van bízva, figyeltem, ahogyan igyekszik nem emlegetni a gazdi nevét, ahogyan megnyert csatáról, bátorságról és védőhálóról, növekedésről hadovál, és már nem is az zavart, hogy hazudik.

(Matolcsy nagyon rosszul hazudik. Az egész kuplerájban kevesen hazudnak ennyire rosszul. Pedig az uralkodó kaszt folyamatos kamuzása már beépült mindennapjainkba, nagyjából már csak abban vagyunk biztosak, hogy Szijjártó Péter valójában nem ember, hanem valami kis, nyálkás izé, de Matolcsy még ezt is szarul csinálja.)

Nem az zavart, hogy hazudik, hanem az átmenetet nélkülöző mód. Hogy ez a vérmarha megpróbál úgy tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az IMF sátánná kikiáltása és „elkergetése” után most az IMF-hez fordul pénzért. (A védőháló kifejezés olyan dolog, mint nőkön a vizes póló: csak a vak nem látja a lényeget, hiába nincs kicsomagolva.) Hogy úgy tesz, mintha valami mesteri stratégia részeként most következne a Csoda, amely amúgy is tervbe volt véve, csak nem tudták eddig, hogy eltolják-e három ciklussal arrébb.

És a habzó szájjal voksolók örülnek, tapsolnak, istenítenek, királlyá koronáznák a királyt, szentelt vízzel slagolnák ezt a zseni Gyurka fiút, és nincs, nincs az a logikus érvelés, amely be tudná nekik bizonyítani, hogy a hatalmon lévők ennél jobban már nem tudnák hülyének nézni őket.

Nem volt sem hebegés, sem bocsika, sem semmi. Nem volt átmenet. Az egyik pillanatban még gyűlölnünk kellett az IMF nevű terrorszervezetet, most pedig nem, mert védőhálóinget ad a kormánynak, ki ne derüljön a pénisz tehetetlensége. Ezt diplomatikusan éles váltásnak nevezik, köznapi nyelven sokkal ocsmányabbul. A hazugság folyamata nem torpant meg, könnyedén vette a hirtelen kanyart. Egy másodpercre sem akadt meg a kamugép. Ez már zavar. Ez riaszt. Orbánék jelesre vizsgáztak cinizmusból és világossá tették: nincs olyan elkúrt cselekedetük, amely megakasztaná őket a folytatásban, de úgy, hogy a végén még mi kezdjünk el agyalni: talán rosszul emlékszünk.

A Gyűlölet Hete békésen folytatódik. Hamarosan észre sem vesszük az ilyesmit.

A Gyűlölet Hetének hatodik napján - felvonulásokkal, szónoklatokkal, üvöltözéssel, énekszóval, zászlókkal, plakátokkal, filmekkel, viaszfigura kiállításokkal, dobok pergésével és kürtök harsogásával, menetelő lábak dobogásával, tankok hernyótalpainak nyikorgásával, repülőgépek tömegeinek dübörgésével, ágyúk dörgésével teli hat nap után -, mikor az izgatottság a tetőfokára hágott, s az Eurázsia iránt érzett általános gyűlölet olyan őrjöngéssé fokozódott, hogy ha a tömeg a kezébe keríthette volna a kétezer eurázsiai háborús bűnöst, akiket az ünnep utolsó napján nyilvánosan szándékoztak felakasztani, feltétlenül darabokra szaggatja őket - éppen ebben a pillanatban adták tudtul, hogy Óceánia mégsem Eurázsia ellen visel háborút, Óceánia ellenfele Keletázsia. Eurázsia szövetséges hatalom.

Azt persze nem vallották be, hogy valamilyen változás történt. Egyszerűen csak köztudomású lett, rendkívüli gyorsasággal és mindenütt egy időben, hogy az ellenség Keletázsia és nem Eurázsia. Winston éppen egy tömeggyűlésen vett részt London belvárosának egyik terén, mikor a dolog történt. Este volt, a fehér arcokat és vörös zászlókat harsány fény öntötte el. A téren sok ezer ember zsúfolódott össze, egy külön blokkban mintegy ezerfőnyi iskolás gyermek szorongott a Kémek egyenruhájában. Egy vörös drapériával bevont emelvényről a Belső Párt egyik szónoka hergelte a tömeget: sovány, apró emberke, aránytalanul hosszú karokkal, széles, kopasz koponyáján csak néhány vékony hajfürt lengedezett. A paprikajancsiszerű, gyűlölettől eltorzult figura egyik markával a mikrofon nyakát szorongatta, miközben másik, csontos karja végén óriásinak tűnő mancsa fenyegetően markolászta a levegőt a feje fölött. A hangszórók jóvoltából ércesen csengő hangja a kegyetlenkedések, mészárlások, deportálások, fosztogatások, rablások, fogolykínzások, a polgári lakosság ellen intézett bombatámadások, propagandahazugságok, orvtámadások, megszegett szerződések végtelen sorozatáról üvöltözött. A szónokot hallgatva szinte lehetetlenség volt állításait el nem hinni s aztán fel nem dühödni rajtuk. A tömeg őrjöngése szinte pillanatonként felforrt, s a szónok hangját ezer meg ezer torokból fékezhetetlenül feltörő vadállati ordítás harsogta túl. A legvadabbul az iskolás gyerekek visítottak.

Körülbelül húsz perce beszélt a szónok, mikor küldönc rohant fel az emelvényre, s egy cédulát dugott a markába. A szónok kibontotta és elolvasta, anélkül hogy félbeszakította volna a beszédét. Sem hangja, sem előadásmódja, sem mondanivalójának tartalma nem változott semmit, csupán a szavak lettek hirtelen mások. Kimondott szavak nélkül is a megértés hulláma fodrozott végig a tömegen. Óceánia Keletázsia ellen visel háborút! A következő pillanatban iszonyú kavarodás támadt. A teret díszítő zászlók és plakátok mind rosszak! Legalább a felükön nem megfelelő arcképek vannak. Ez szabotázs! Goldstein ügynökeinek a műve! Zajos közjáték következett, amelynek során a plakátokat letépték a falakról, a zászlókat összehasogatták, és rájuk tapostak. A Kémek csodálatosan dolgoztak: felmásztak a háztetőkre és levagdosták a kéményeken lengő lobogókat. De két-három perc alatt vége volt az egésznek. A szónok, még mindig a mikrofon nyakát szorongatva, előregörbült vállal, szabad kezével a levegőt markolászva, megállás nélkül folytatta beszédét. Még egy perc, s a vadállati bosszúüvöltés ismét kitört a tömegből. A Gyűlölet pontosan úgy folyt tovább, mint azelőtt, csak a célpontja változott meg.

Orwell - 1984