Az üveghegyen és az elkúráson túl nem sokat kell gondolkodni azon, hol lőtte a legnagyobb öngólt Orbán Viktor. Az elbénázott kommunikációban. A miniszterelnök (aki egyben a Fideszt, annak frakcióját, a kormányt, az államfőt és egy kétharmadra szeletelt tyúkbéltortát is jelenti) szürrealista ötletelésének magyarázóit már számolni sem érdemes, a kiflis csaj, a szemüveges srác és a seggszájú gyerek mellett több ezren próbálják meg elmutogatni nekünk a narancs bugyorból, miért is kell örülnünk, amiért az ország vezetője egy marha.

És még így sem megy nekik, átkozottul nem megy. Néha keresztbe kommunikálnak, néha párhuzamosan, néha pedig egymást kiütve. Még azt sem beszélik meg, hogy mit kellene megbeszélniük, csak mondják a magukét, egyre kétségbeesettebben, gyorsabban és szánalmasabban. Érzik a bajt, megszimatolták az erjedt gyümölcsöt, ami hamarosan pusztító rothadásba csap át. Ezért mondják, magyarázzák. Már maguk sem tudják, hogy mit. A nép, az istenverte pedig nem érti. Toleranciánk a nenyizésig még tágult, azóta szűkölve szűkül, egyre ingerültebben.

Itt van például Kósa Lajos, aki valami miatt (városa brutális adósság-állományát figyelembe véve röhejes módon) gazdasági gurunak képzeli magát, ezért kényszeresen és betegesen nyilatkozik forint, deviza és IMF-ügyekben, amelynek hatására a néppénz az idén többször mélyrepülésbe váltott, nagyot koppant, azután elhallgatott. És minden esetben kiderült, hogy a fele annak, amit kiszellentett magából, primitív blöff, a másik fele pedig nyilvánvaló hazugság. De mondja. Ő is mondja. Rezzenéstelen arccal, remegő gyomorral. (Nála ennyi, hányni viszont mi szoktunk a frásztól, hogy éppen miként fog reagálni a piac arra, hogy Don Percent ismét okoskodott egyet.)

De említhetnénk Szijjártó és Giró-Szász kollégákat is, akiket már az újságírók is csak kínos vigyorral tudnak említeni, szavaikat idézni az MTI közlése nyomán pedig maga a gyönyör, miután az elmúlt hónapokban a Hírcsárda is a nyálát csorgatja a magyarázkodásaikat hallgatva.

Ha már MTI: a közszolgálatinak nevezett büdös kupac olyan szinten járatta le magát (s járatja éppen a napokban is) a hírhamisításaival, hogy tényleg büszkén villoghat nézettségével-olvasottságával. Röhögni járunk oda, s blurfigyelőbe. A kirúgási hullám elcsendesedésével mindössze annyi derült ki, hogy a közszolgálati jelző egyenlő lett a hatalom iránt lojális hazugsággal, a kiegyensúlyozott kifejezés az egyensúlyozó seggkinyalással. Bravó, fiúk, maradt a natgeovájd, ott legalább nem kizárólag majmokat mutogatnak, a bolha nem akar oroszlánt alakítani, s a fóka nem tesz úgy, mintha nem izgatná a nagy fehér ájemef, amely azután lazán kettészaggatja, csak a miheztartás végett.

A kormány (OV) számára a magántőkéből (muhaha) önkielégítést végző baráti médián túl a közpénz sok milliárdjából fenntartott kommunikációs gépezet is adott volt, hogy a kamut megpróbálja elhitetni. És még így sem jött össze. Minél nagyobbat hazudott, annál könnyebben bukott le.

A szocik hibáztatására épülő közleményháború mára elcsépelt sablonná és üres locsogássá silányult. Jópofa dolog volt, de megkopott. Jobb ötlet nincs, mégis ezt és ennek variációit próbálják meg újra és újra előrántani. Nem lenne meglepő, ha Kövér László januárban – amikor az utolsó esélyünket is elcseszik majd az IMF kapcsán – drámai hangon bejelentené, hogy addig nem vágatja le a haját és a talpszőrét, ameddig egyetlen MSZP-s kamanista mocsok is az országban rontja a levegőt. Mert Mesterházy Attila ugyan 74-es, de megbízható források szerint már a hatvanas években Kádár bal keze volt. Ezt majd kétharmaddal be is bizonyítják, különben is, az Attila név méltatlan egy ilyen sunyi gyökérhez.

A „fasza gyerekek vagyunk, nekünk senki ne ugasson” gondolat látványos összeomlása sem sokat segít már rajtunk. Az erős emberek (nem Orbán Viktor, benne már óránként kell elemet cserélni) készségesen elhiszik minden vézna srácról, hogy fasza gyerek, egészen addig, amíg a vézna srác túlizmozza a dolgot, és leanyázza az erős embereket. Olyankor egy lágy pofon következik, amitől a vézna srác ívrepülésbe vált. Az anyázás megtörtént, most jön a következmény. Kár, hogy a vézna srác ebbe sok-sok millió embert is belerángat, pedig ha egy pszichiáter időben őszinte lett volna hozzá, talán most nem tartanánk itt.

A lufiember kipukkant.  Elfogyott. Úgy viselkedik, mint egy hibás program, amely csak ugyanazt a fájlt hajlandó betölteni. Eredetileg a „nemzeti”, a „szuveneritás”, a „fülkeforradalom”, a „kétharmad”, a „zemberek”, a „kommunista”, a „számonkérés” és a „Gyurcsány” szavak voltak betáplálva, ezt mixelte össze a szerencsétlen droid eszelős módon, hozzálöttyintve random fassságokat, mint „koki”, „saller”, és a „dekurvajóvagyok” szinonimái – mára összezavarodott, miután elfelejtette frissíteni magát. Másra nem telt Magyarország miniszterelnökétől. A blöffszakértők állítólag már dolgoznak a problémán, de biztos ami biztos, egy újratelepítés is be van tervezve. Error 2011. Reload. Akarsz újra játszani?

Rövidtávú következmények nincsenek. A későbbiek annál keservesebbek lesznek Orbán számára, de ez bennünket már nem nagyon fog megnyugtatni. Addigra gyakorlatilag páholyból nézhetjük saját összeomlásunkat. És Szijjártó Péter, aki élőben közvetít majd, még ott is azt fogja gügyögni: nem kell beszarni, legalább a büszkeségünk megmaradt.

Akkor jön majd el a pillanat, amikor a nyáj is elkezd összehangoltan kommunikálni. Későn, mint mindig. Pedig de kurva hangosan tudunk bégetni.