Snake

Kövér László megint a fülünkbe petézett. Imádnivaló ennek a csupa derű embernek a stílusa, különösen olyankor, amikor idegbe pengeti bajszát. Az Echo tévé Heti Méreg című dühösködésében arról beszélt, miért olyan roppantuldeiszonyúanfontos most a népnek, az országnak, és különösen nekünk, elégedett és jólétben tespedő polgároknak az, hogy a Kossuth tér át legyen pofozva időutazásilag, azaz visszatérjenek a boldog negyvenes évek, nem csak kommunikációs stílusban, de külalakilag is.

Megy hát a jó büdös francba minden, mert Lászlóék szerint „az Országgyűlés előtti tér abban az állapotában, formájában, amiben most látjuk, méltatlan ahhoz, hogy az ország közjogi főtere legyen.” (Hogy mi méltatlan még arrafelé, abba most ne szaladjunk bele, Kövér még csak kilát az ablakon, mi be már nehezebben, szmog, önsemjén, bazi nagy setétség.)

A lényeg: „Rendbe kell tenni a teret, turisztikai szempontból, és az idők folyamán kialakult "szoborparkkal" is kezdeni kell valamit.” Lazán. Főleg azzal. Hülyén is néznek ki, meg ugye Károlyi, meg József Attila.

Szerintem, ha van pokol, akkor valószínű Károlyi Mihály egész nap ott ül egy székhez lekötözve és nézi a saját szobrát.

Ügyes, Laca, ez odapakolt rendesen. Naná, hogy van pokol, és naná, hogy Károlyi ott rohad egy székhez kötözve, és naná, hogy a szobrát nézi egész nap. A fideszes agyközpontban most biztosan rálájkoltak a dühödt buksira, így beszél egy igazi izé, akinek a kapanyél éppen kiesik a tátogójából. Ezt szeretjük, amikor van vér a pucában. Remek, pazar, haladjunk is tovább, lelünk ott még valami idegesítőt.

Mert Károlyi semmi, jön egy markoló, majd véletlenül fejen taszajtja, szerencsétlen meg végre felkelhet a székről, nem kell tovább bámulnia magát egész nap. Legalább lazíthat egy kicsit odalenn, amíg mostani kollégái meg nem érkeznek.

De a másik. Az veszettebb ügy. Az az Attila. Akit egyébként baromira bírnak Lackóék, de annyira azért nem, hogy ne hangoztassák nyakra-faszra: 44-ben még nem bámult ott maga elé, különben is, mit néz, tán azt a rohadt dinnyehéjat? Ez is gubancos, mert a dinnyétől csak egy lépés a narancs, annak meg már baromira cudar üzenete lenne. Nézni, hogy úszik el a narancshéj. Ez a pokoli kép, nem Károlyi egy székhez kötve.

Ott üldögél az a girhes kis költőcske. És csak úgy néz bele bambán a világba. Eleve kurva idegesítő az a depresszió, ami körüllengi azt a szobrot. A József Attila név ugyan alapból nem a röhögőgörcsöt idézi, de akkor is: legalább ne így nézne. Mostanában boldog mosolyt akarunk látni mindenfelé, búzamezős optimizmust, szijjártósított forintderűt. Nem rajongunk ezekért a mélabús szarságokért, s ha ránézünk erre a töprengő szoborra, fülkeforradalmi, orgazmus-közeli elégedettségünk egy pillanat alatt megcsoffad. Egyébként is. Mi a francot akart ez a libasülttel? Cukrot szopogatni, az kellett volna, mi?  Lenne csak itt, meglepődne, mennyi szopogatnivaló jut minden napra. El is lenne tájolva, merre nyelje.

Kövér indoklása is hihetően hangzott. Szőrébe gulyástól zsírozva ragadtak a szavak. Figyelj, nép! József Attilát azért kell félrerakni (ő úgy mondja: méltóbb helyet kell neki találni), „mert jelenleg a járókelők csak az alkotás egy részét láthatják.” Lol. Aki ennél nagyobb hülyeséget hallott mostanában szoborral kapcsolatban (a Kósáé nem ér), az jelentkezzen Kerényinél tanácsadónak.

A járókelők csak az alkotás egy részét láthatják. Lehengerlő indok. (Engem az Anonymus szobor sunyizása is mérhetetlenül idegesít, konkrétan nem tudok szemkontaktust létesíteni vele. Igaz, az ott ült már a derűs negyvenes években is, rossz a példa.) Meggyőzött. Nem is kell tovább cifrázni.

Ott van mindjárt a Parlament. El kellene tüntetni, mert ebben az állapotában, formájában, amiben most látjuk, méltatlan ahhoz, hogy. És akkor még nem beszéltünk Orbán Viktorról, akire hatványozottan igaz mindez. Végérvényesen megkövesedett, teljesen méltatlan bármire is, ráadásul már csak egy részét láthatjuk. Mindig ugyanazt. És az dühítően unalmas.

Nem kellene lassan elszoborítani? Szigorúan turisztikai szempontból. Valami őt megillető helyre.