A szocialisták kissé költőien tették fel nemrégiben a kérdést: „Kósa Lajos mi a fenét keres Budapesten?”  Bár hivatalosan pontosan tudjuk hogy mit, nem hivatalosan nem is akarunk tudni semmiről, mert úgy járunk, mint szerencsétlen Turi Gábor, Lajos egykori alpolgármasztere, akinek kicsúszott a száján a legendássá vált „Mr. 20 percent” kifejezés, azóta is cáfolgat, ha szóba kerül.

Persze értjük a valódi sirámot, miért ugat a vidéki eb a fővárosi csont körül? Na vajon. Verzió egy: Kósa bőszen készül arra, hogy megannyi év főpróbája után átvegye a gyönyörűen mocskos Budapest ügyeinek intézését. Verzió kettő: szivatja Tarlóst, akit Orbán egyébként is szeret szivatni, mivel Tarlós is szereti szivatni Orbánt, de a miniszterelnök a távszivatást kedveli, nem a közvetlen orális agressziót, ezért egyik főszivatójával szivattatja a kedves arcú városvezért. Verzió három: Kósa tényleg azt hiszi, hogy ő az erősebb kutya, ezért övé a csont (plusz a nőstény, de ez most nem ragad össze szorosan a tárggyal).

Minden bizonnyal ez utóbbi a jó válasz, mivel Tarlós annyira elérzékenyült attól, hogy Lajos kormányzó meglátogatta, és végre érthetően (értsd: szó-ta-gol-va) eldünnyögte neki a koncepciójával kapcsolatos altatót, hogy térdre rogyva köszönte meg  a Legokosabb Magyar Polgármaszternek a felhomályosítást. Na tessék, ennyi kellett. Nem a sajtóban kell üzengetni, hanem meg kell puszikálni az elborult homlokokat, és máris verőfényes az ég a főváros fölött, ohne szivárvány.

Nem volt ilyen boldog az LMP, aki kicsit vadabbul közelített Lajos hátsójához, mint vörös színű kollégája. Jávor Benedek olyan harciasan ficcent elő véleményükkel, mint hot-dogból az agresszív virsli egy hülye hasonlatban.

„A város két évtizede agonizál amiatt, hogy nincs egységes stratégiai városirányítás,  a részérdekek, a kerületi szempontok mindig felülírják a város hosszú távú fejlesztési szempontjait - mondta a politikus, aki szerint Budapestnek ezzel szemben éppen arra lenne szüksége, hogy a fővárosi önkormányzat többletjogosítványokhoz jusson, hogy a város egészét és az agglomerációt is érintő problémákat meg tudják oldani. Ennek érdekében a törvényjavaslathoz benyújtott egy módosító indítványt - berlini és hamburgi példára - ami szerint a fővárosi önkormányzat magához vonhatná a döntéshozatal jogát olyan településrendezési, városfejlesztési ügyekben, amelyek a város egészét, vagy több kerületét érinti. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, nagyon örülne annak, ha Kósa Lajos nem Budapesttel szórakozna”.

Értsük jól: Kósa ne a pestiek farkával csépeljen csalánt, ne ott kezdjen kísérletezgetni, inkább a saját bögyörőjével foglalkozzon, otthon, a szintén szmogparadicsomnak számító Debrecenben. Lenne ott munka elég, de úgy tűnik, Lajosnak fontosabb lett (felsőbb utasításra) a főváros átplasztikázása, mint a saját romhalmaza. Jávornak, a szociknak is van igazsága. Csak ne felejtsük el, ki az alfahím. Az, aki megengedi a többi kannak, hogy alvezérek legyenek. Innentől nyüszike nincs, a domináns morgás nevetve elnyomja a pincsik vinnyogását.

És miért pont Kósa végzi a piszkos melót? Azért mert blablabla, egyébként pedig még mindig jól eladható név az önkormányzati pókerasztalnál. Lajos tudja, Lajos kidolgozza, Lajos benyújtja, megszavazzák – Lajos király. Pedig de messze van ez a realitástól.

Ezúttal már nincs azoknak igaza, akik Kósa okosságát arra az igen leegyszerűsített mondatra vezetik vissza, hogy „valamit nagyon jól csinál Lajos, tessék megnézni, hogyan fejlődik Debrecen, ha valaki, hát ő ért egy város vezetéséhez”. Igen. Azóta napvilágot látott Cívis Country brutális adósságállománya (svájci frankban is ugye, a rohadt kommunisták miatt, akik fegyverrel kergették Főnixia polgármaszterét, hogy abban vegye fel az újabb és újabb kölcsönöket), napvilágot látott Kósa ordas nagy bukása a Debreceni Közlekedési Vállalattal, a három-négy évvel ezelőttre ígért új színházépület gyakorlatilag szétrohadna, ha lenne benne bármi is, ami szétrohadjon, a stadion ügyét és a viccbe fulladó villamostendert, a kivitelezést pedig már ne is emlegessük.

Lajost már saját városában sem nézik akkora Gádnak, mint egykoron. A minap például azt mondta debreceni barátom: természetesen Kósára fog újra szavazni (ha indul egyáltalán), de csak akkor, ha soha többé nem ígér semmit. Ezt egy napig emésztettem, annyira hibbantan logikus.

A debreceni csoda egy óriási kamu volt. Nem kell Kósával példálózni, ízléstelen ötlet. Nem megváltó ő, csak egy buzgó láncszaggató, aki ugyanúgy mindent egy lapra tett fel, mint a gazdi. Annyi különbséggel, hogy titkon nagyon is hisz benne, hogy egyszer a póráz másik végén lehet. Addig marad a csont, az egyre nagyobb, egyre húsosabb, zsírt egyre nagyobb százalékban (10-20-30-40) tartalmazó csemege, amit nem habzsol ám be egyszerre, hanem okos buksijával elás a hátsó kertben.

És vár. Erőt gyűjt. Szőre egyre fényesebb, karma egyre élesebb, gyomra egyre éhesebb. Tegnap Debrecen, holnap Budapest, azután az uruszág, s még azon is túl. Mostanában ráadásul – ez a legaggasztóbb – egyre többen mondják, hogy teliholdkor csak néz felfelé, nézi, nézi a nagy dagadt sajtot, s nem vonyít, mindössze annyit suttog: „Jövök!”