Snake

A szocialisták kissé költőien tették fel nemrégiben a kérdést: „Kósa Lajos mi a fenét keres Budapesten?”  Bár hivatalosan pontosan tudjuk hogy mit, nem hivatalosan nem is akarunk tudni semmiről, mert úgy járunk, mint szerencsétlen Turi Gábor, Lajos egykori alpolgármasztere, akinek kicsúszott a száján a legendássá vált „Mr. 20 percent” kifejezés, azóta is cáfolgat, ha szóba kerül.

Persze értjük a valódi sirámot, miért ugat a vidéki eb a fővárosi csont körül? Na vajon. Verzió egy: Kósa bőszen készül arra, hogy megannyi év főpróbája után átvegye a gyönyörűen mocskos Budapest ügyeinek intézését. Verzió kettő: szivatja Tarlóst, akit Orbán egyébként is szeret szivatni, mivel Tarlós is szereti szivatni Orbánt, de a miniszterelnök a távszivatást kedveli, nem a közvetlen orális agressziót, ezért egyik főszivatójával szivattatja a kedves arcú városvezért. Verzió három: Kósa tényleg azt hiszi, hogy ő az erősebb kutya, ezért övé a csont (plusz a nőstény, de ez most nem ragad össze szorosan a tárggyal).

Minden bizonnyal ez utóbbi a jó válasz, mivel Tarlós annyira elérzékenyült attól, hogy Lajos kormányzó meglátogatta, és végre érthetően (értsd: szó-ta-gol-va) eldünnyögte neki a koncepciójával kapcsolatos altatót, hogy térdre rogyva köszönte meg  a Legokosabb Magyar Polgármaszternek a felhomályosítást. Na tessék, ennyi kellett. Nem a sajtóban kell üzengetni, hanem meg kell puszikálni az elborult homlokokat, és máris verőfényes az ég a főváros fölött, ohne szivárvány.

Nem volt ilyen boldog az LMP, aki kicsit vadabbul közelített Lajos hátsójához, mint vörös színű kollégája. Jávor Benedek olyan harciasan ficcent elő véleményükkel, mint hot-dogból az agresszív virsli egy hülye hasonlatban.

„A város két évtizede agonizál amiatt, hogy nincs egységes stratégiai városirányítás,  a részérdekek, a kerületi szempontok mindig felülírják a város hosszú távú fejlesztési szempontjait - mondta a politikus, aki szerint Budapestnek ezzel szemben éppen arra lenne szüksége, hogy a fővárosi önkormányzat többletjogosítványokhoz jusson, hogy a város egészét és az agglomerációt is érintő problémákat meg tudják oldani. Ennek érdekében a törvényjavaslathoz benyújtott egy módosító indítványt - berlini és hamburgi példára - ami szerint a fővárosi önkormányzat magához vonhatná a döntéshozatal jogát olyan településrendezési, városfejlesztési ügyekben, amelyek a város egészét, vagy több kerületét érinti. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, nagyon örülne annak, ha Kósa Lajos nem Budapesttel szórakozna”.

Értsük jól: Kósa ne a pestiek farkával csépeljen csalánt, ne ott kezdjen kísérletezgetni, inkább a saját bögyörőjével foglalkozzon, otthon, a szintén szmogparadicsomnak számító Debrecenben. Lenne ott munka elég, de úgy tűnik, Lajosnak fontosabb lett (felsőbb utasításra) a főváros átplasztikázása, mint a saját romhalmaza. Jávornak, a szociknak is van igazsága. Csak ne felejtsük el, ki az alfahím. Az, aki megengedi a többi kannak, hogy alvezérek legyenek. Innentől nyüszike nincs, a domináns morgás nevetve elnyomja a pincsik vinnyogását.

És miért pont Kósa végzi a piszkos melót? Azért mert blablabla, egyébként pedig még mindig jól eladható név az önkormányzati pókerasztalnál. Lajos tudja, Lajos kidolgozza, Lajos benyújtja, megszavazzák – Lajos király. Pedig de messze van ez a realitástól.

Ezúttal már nincs azoknak igaza, akik Kósa okosságát arra az igen leegyszerűsített mondatra vezetik vissza, hogy „valamit nagyon jól csinál Lajos, tessék megnézni, hogyan fejlődik Debrecen, ha valaki, hát ő ért egy város vezetéséhez”. Igen. Azóta napvilágot látott Cívis Country brutális adósságállománya (svájci frankban is ugye, a rohadt kommunisták miatt, akik fegyverrel kergették Főnixia polgármaszterét, hogy abban vegye fel az újabb és újabb kölcsönöket), napvilágot látott Kósa ordas nagy bukása a Debreceni Közlekedési Vállalattal, a három-négy évvel ezelőttre ígért új színházépület gyakorlatilag szétrohadna, ha lenne benne bármi is, ami szétrohadjon, a stadion ügyét és a viccbe fulladó villamostendert, a kivitelezést pedig már ne is emlegessük.

Lajost már saját városában sem nézik akkora Gádnak, mint egykoron. A minap például azt mondta debreceni barátom: természetesen Kósára fog újra szavazni (ha indul egyáltalán), de csak akkor, ha soha többé nem ígér semmit. Ezt egy napig emésztettem, annyira hibbantan logikus.

A debreceni csoda egy óriási kamu volt. Nem kell Kósával példálózni, ízléstelen ötlet. Nem megváltó ő, csak egy buzgó láncszaggató, aki ugyanúgy mindent egy lapra tett fel, mint a gazdi. Annyi különbséggel, hogy titkon nagyon is hisz benne, hogy egyszer a póráz másik végén lehet. Addig marad a csont, az egyre nagyobb, egyre húsosabb, zsírt egyre nagyobb százalékban (10-20-30-40) tartalmazó csemege, amit nem habzsol ám be egyszerre, hanem okos buksijával elás a hátsó kertben.

És vár. Erőt gyűjt. Szőre egyre fényesebb, karma egyre élesebb, gyomra egyre éhesebb. Tegnap Debrecen, holnap Budapest, azután az uruszág, s még azon is túl. Mostanában ráadásul – ez a legaggasztóbb – egyre többen mondják, hogy teliholdkor csak néz felfelé, nézi, nézi a nagy dagadt sajtot, s nem vonyít, mindössze annyit suttog: „Jövök!”

Nincs abban semmi rossz, hogy a fideszes megyei közgyűlési elnökök az Azori-szigeteken cirógattatják langy szellővel hónaljuk kutyáját. Megérdemlik. Az állam átvállalja az adósságot, mi (nem politikások, kiknek ilyentájt sem büdös a hónalja, mivel lyukas a rohadt kabát) kifizetjük, hát mit csinál a boldog Kereszta megyei elnök, ha megszabadul a tehertől? Úgy van. Elmegy sürgősen politizálni sok közpénzért valami barátságos kis szigetre, ahol a langy szellő... Ezt inkább hagyjuk.

Ha egyszer az Azori-szigeteken van az Európai Régiók Gyűlésére, ahol a Páneurópai Roma Stratégia elfogadásáról döntöttek, vagy mi a franc, akkor mégis hova a bánatba utazzanak? Gyöngyöspatára?

Isteni poén, lehet rajta felháborodni, nekem már szempillám sem rebben, főleg, mert leégettem, amikor a minap takarékossági okokból gyertyafénynél olvastam Orwellt. Azori-szigetek? Az is valami? Ott van például Debrecen. Van vagy hatvan kínai testvérvárosa, egyfolytában odajárnak a nagyok megállapodni valamiről, amiről soha nem tudunk semmit. Pandamacizni decemberben. Az már mutatvány.

Persze el kell ítélni a zizik téli nyaralását, erre pedig kiváló ember a méltán népszerű, mindig igazat mondó Lázár János, aki szerint nem „a kellemes ügyek dossziéit” gyarapítja az eset. Ezen majdnem bevizeltem a röhögéstől, de miután nem merek fűteni itthon, a veséim nem bírják a nevetést. Így magamban tartottam.

János remek ember. Meg is mondta: elbeszélget a fideszes világjárókkal. Mesterházy Attila pedig úgy felháborodott, hogy csak helyeselni tudott, helyes, Jani, do it, beszélgess csak el velük!

El is képzelem, ahogyan Lázárnak vellámokat szór a rózsaszín mandzsettája, amint kinyitja az ajtót annak, akivel jól elbeszélget éppen. Bent aztán, amikor már senki nem látja, az iroda akolmelegében kificcenti az asztalra a "Gumicsont" feliratú dossziét, majd felteszi a kérdést:
- Atyec! Jó volt?
- Jó - válaszolja mosolyogva Atyec, aki tudja, mitől tökös a turista szalámi.
- Szuvenírt?
- Hoztam. Meglepi. Neked.
- Akkor jó. Most elbeszélgettünk, tehát el van beszélgetve. Jó munkát!
- Neked is, Jancsi.

És boldogan nyomogatják a gombot, amíg meg nem állítja őket valaki, de mivel ilyen nincs, ez egy kurva hosszú gondolatsor lenne, ha folytatnám. Sajnos nincs rá időm, gyűlésem van. Pánikeurópai Túlélő Stratégiát kell elfogadtatnom magammal. Itthon. És még májkrémet is kell csomagolnom.

Néztem Matolcsy Györgyöt, ezt a ritka díszes rakás csokigrófot, ahogyan nyilatkozik a szaporán bólogató alákérdezőnek a baráti közszolgálati adó semmitmondó műsorában, s az jutott eszembe, lám, vannak itt még politikások, akik harmatszarul hazudnak.

Ott motyog egy ember, aki az IMF szót a kurvanyád szinonimájaként használta, aki – ha a Valutaalap szóba került – olyan keményet, macsósat köpött, hogy beszakadta a háta, aki eltalált. Ez az ember most elmagyarázza, hogy a hazugság nem hazugság, a demagóg hülyének nézés nem is úgy van, és tulajdonképpen minden überfasza, amit eddig csináltak, csak most egy kicsit még az IMF-t is becsicskáztatják, így még überfaszább lesz. És esze ágában sincs lemondani, miután a hiteles szót csak deviza-alapúban képes értelmezni, hogy az arca közben darabokra hullik, az számára teljesen lényegtelen.

Néztem, hallgattam azt az embert, akire egy ország pénze van bízva, figyeltem, ahogyan igyekszik nem emlegetni a gazdi nevét, ahogyan megnyert csatáról, bátorságról és védőhálóról, növekedésről hadovál, és már nem is az zavart, hogy hazudik.

(Matolcsy nagyon rosszul hazudik. Az egész kuplerájban kevesen hazudnak ennyire rosszul. Pedig az uralkodó kaszt folyamatos kamuzása már beépült mindennapjainkba, nagyjából már csak abban vagyunk biztosak, hogy Szijjártó Péter valójában nem ember, hanem valami kis, nyálkás izé, de Matolcsy még ezt is szarul csinálja.)

Nem az zavart, hogy hazudik, hanem az átmenetet nélkülöző mód. Hogy ez a vérmarha megpróbál úgy tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az IMF sátánná kikiáltása és „elkergetése” után most az IMF-hez fordul pénzért. (A védőháló kifejezés olyan dolog, mint nőkön a vizes póló: csak a vak nem látja a lényeget, hiába nincs kicsomagolva.) Hogy úgy tesz, mintha valami mesteri stratégia részeként most következne a Csoda, amely amúgy is tervbe volt véve, csak nem tudták eddig, hogy eltolják-e három ciklussal arrébb.

És a habzó szájjal voksolók örülnek, tapsolnak, istenítenek, királlyá koronáznák a királyt, szentelt vízzel slagolnák ezt a zseni Gyurka fiút, és nincs, nincs az a logikus érvelés, amely be tudná nekik bizonyítani, hogy a hatalmon lévők ennél jobban már nem tudnák hülyének nézni őket.

Nem volt sem hebegés, sem bocsika, sem semmi. Nem volt átmenet. Az egyik pillanatban még gyűlölnünk kellett az IMF nevű terrorszervezetet, most pedig nem, mert védőhálóinget ad a kormánynak, ki ne derüljön a pénisz tehetetlensége. Ezt diplomatikusan éles váltásnak nevezik, köznapi nyelven sokkal ocsmányabbul. A hazugság folyamata nem torpant meg, könnyedén vette a hirtelen kanyart. Egy másodpercre sem akadt meg a kamugép. Ez már zavar. Ez riaszt. Orbánék jelesre vizsgáztak cinizmusból és világossá tették: nincs olyan elkúrt cselekedetük, amely megakasztaná őket a folytatásban, de úgy, hogy a végén még mi kezdjünk el agyalni: talán rosszul emlékszünk.

A Gyűlölet Hete békésen folytatódik. Hamarosan észre sem vesszük az ilyesmit.

A Gyűlölet Hetének hatodik napján - felvonulásokkal, szónoklatokkal, üvöltözéssel, énekszóval, zászlókkal, plakátokkal, filmekkel, viaszfigura kiállításokkal, dobok pergésével és kürtök harsogásával, menetelő lábak dobogásával, tankok hernyótalpainak nyikorgásával, repülőgépek tömegeinek dübörgésével, ágyúk dörgésével teli hat nap után -, mikor az izgatottság a tetőfokára hágott, s az Eurázsia iránt érzett általános gyűlölet olyan őrjöngéssé fokozódott, hogy ha a tömeg a kezébe keríthette volna a kétezer eurázsiai háborús bűnöst, akiket az ünnep utolsó napján nyilvánosan szándékoztak felakasztani, feltétlenül darabokra szaggatja őket - éppen ebben a pillanatban adták tudtul, hogy Óceánia mégsem Eurázsia ellen visel háborút, Óceánia ellenfele Keletázsia. Eurázsia szövetséges hatalom.

Azt persze nem vallották be, hogy valamilyen változás történt. Egyszerűen csak köztudomású lett, rendkívüli gyorsasággal és mindenütt egy időben, hogy az ellenség Keletázsia és nem Eurázsia. Winston éppen egy tömeggyűlésen vett részt London belvárosának egyik terén, mikor a dolog történt. Este volt, a fehér arcokat és vörös zászlókat harsány fény öntötte el. A téren sok ezer ember zsúfolódott össze, egy külön blokkban mintegy ezerfőnyi iskolás gyermek szorongott a Kémek egyenruhájában. Egy vörös drapériával bevont emelvényről a Belső Párt egyik szónoka hergelte a tömeget: sovány, apró emberke, aránytalanul hosszú karokkal, széles, kopasz koponyáján csak néhány vékony hajfürt lengedezett. A paprikajancsiszerű, gyűlölettől eltorzult figura egyik markával a mikrofon nyakát szorongatta, miközben másik, csontos karja végén óriásinak tűnő mancsa fenyegetően markolászta a levegőt a feje fölött. A hangszórók jóvoltából ércesen csengő hangja a kegyetlenkedések, mészárlások, deportálások, fosztogatások, rablások, fogolykínzások, a polgári lakosság ellen intézett bombatámadások, propagandahazugságok, orvtámadások, megszegett szerződések végtelen sorozatáról üvöltözött. A szónokot hallgatva szinte lehetetlenség volt állításait el nem hinni s aztán fel nem dühödni rajtuk. A tömeg őrjöngése szinte pillanatonként felforrt, s a szónok hangját ezer meg ezer torokból fékezhetetlenül feltörő vadállati ordítás harsogta túl. A legvadabbul az iskolás gyerekek visítottak.

Körülbelül húsz perce beszélt a szónok, mikor küldönc rohant fel az emelvényre, s egy cédulát dugott a markába. A szónok kibontotta és elolvasta, anélkül hogy félbeszakította volna a beszédét. Sem hangja, sem előadásmódja, sem mondanivalójának tartalma nem változott semmit, csupán a szavak lettek hirtelen mások. Kimondott szavak nélkül is a megértés hulláma fodrozott végig a tömegen. Óceánia Keletázsia ellen visel háborút! A következő pillanatban iszonyú kavarodás támadt. A teret díszítő zászlók és plakátok mind rosszak! Legalább a felükön nem megfelelő arcképek vannak. Ez szabotázs! Goldstein ügynökeinek a műve! Zajos közjáték következett, amelynek során a plakátokat letépték a falakról, a zászlókat összehasogatták, és rájuk tapostak. A Kémek csodálatosan dolgoztak: felmásztak a háztetőkre és levagdosták a kéményeken lengő lobogókat. De két-három perc alatt vége volt az egésznek. A szónok, még mindig a mikrofon nyakát szorongatva, előregörbült vállal, szabad kezével a levegőt markolászva, megállás nélkül folytatta beszédét. Még egy perc, s a vadállati bosszúüvöltés ismét kitört a tömegből. A Gyűlölet pontosan úgy folyt tovább, mint azelőtt, csak a célpontja változott meg.

Orwell - 1984

Kövér László megint a fülünkbe petézett. Imádnivaló ennek a csupa derű embernek a stílusa, különösen olyankor, amikor idegbe pengeti bajszát. Az Echo tévé Heti Méreg című dühösködésében arról beszélt, miért olyan roppantuldeiszonyúanfontos most a népnek, az országnak, és különösen nekünk, elégedett és jólétben tespedő polgároknak az, hogy a Kossuth tér át legyen pofozva időutazásilag, azaz visszatérjenek a boldog negyvenes évek, nem csak kommunikációs stílusban, de külalakilag is.

Megy hát a jó büdös francba minden, mert Lászlóék szerint „az Országgyűlés előtti tér abban az állapotában, formájában, amiben most látjuk, méltatlan ahhoz, hogy az ország közjogi főtere legyen.” (Hogy mi méltatlan még arrafelé, abba most ne szaladjunk bele, Kövér még csak kilát az ablakon, mi be már nehezebben, szmog, önsemjén, bazi nagy setétség.)

A lényeg: „Rendbe kell tenni a teret, turisztikai szempontból, és az idők folyamán kialakult "szoborparkkal" is kezdeni kell valamit.” Lazán. Főleg azzal. Hülyén is néznek ki, meg ugye Károlyi, meg József Attila.

Szerintem, ha van pokol, akkor valószínű Károlyi Mihály egész nap ott ül egy székhez lekötözve és nézi a saját szobrát.

Ügyes, Laca, ez odapakolt rendesen. Naná, hogy van pokol, és naná, hogy Károlyi ott rohad egy székhez kötözve, és naná, hogy a szobrát nézi egész nap. A fideszes agyközpontban most biztosan rálájkoltak a dühödt buksira, így beszél egy igazi izé, akinek a kapanyél éppen kiesik a tátogójából. Ezt szeretjük, amikor van vér a pucában. Remek, pazar, haladjunk is tovább, lelünk ott még valami idegesítőt.

Mert Károlyi semmi, jön egy markoló, majd véletlenül fejen taszajtja, szerencsétlen meg végre felkelhet a székről, nem kell tovább bámulnia magát egész nap. Legalább lazíthat egy kicsit odalenn, amíg mostani kollégái meg nem érkeznek.

De a másik. Az veszettebb ügy. Az az Attila. Akit egyébként baromira bírnak Lackóék, de annyira azért nem, hogy ne hangoztassák nyakra-faszra: 44-ben még nem bámult ott maga elé, különben is, mit néz, tán azt a rohadt dinnyehéjat? Ez is gubancos, mert a dinnyétől csak egy lépés a narancs, annak meg már baromira cudar üzenete lenne. Nézni, hogy úszik el a narancshéj. Ez a pokoli kép, nem Károlyi egy székhez kötve.

Ott üldögél az a girhes kis költőcske. És csak úgy néz bele bambán a világba. Eleve kurva idegesítő az a depresszió, ami körüllengi azt a szobrot. A József Attila név ugyan alapból nem a röhögőgörcsöt idézi, de akkor is: legalább ne így nézne. Mostanában boldog mosolyt akarunk látni mindenfelé, búzamezős optimizmust, szijjártósított forintderűt. Nem rajongunk ezekért a mélabús szarságokért, s ha ránézünk erre a töprengő szoborra, fülkeforradalmi, orgazmus-közeli elégedettségünk egy pillanat alatt megcsoffad. Egyébként is. Mi a francot akart ez a libasülttel? Cukrot szopogatni, az kellett volna, mi?  Lenne csak itt, meglepődne, mennyi szopogatnivaló jut minden napra. El is lenne tájolva, merre nyelje.

Kövér indoklása is hihetően hangzott. Szőrébe gulyástól zsírozva ragadtak a szavak. Figyelj, nép! József Attilát azért kell félrerakni (ő úgy mondja: méltóbb helyet kell neki találni), „mert jelenleg a járókelők csak az alkotás egy részét láthatják.” Lol. Aki ennél nagyobb hülyeséget hallott mostanában szoborral kapcsolatban (a Kósáé nem ér), az jelentkezzen Kerényinél tanácsadónak.

A járókelők csak az alkotás egy részét láthatják. Lehengerlő indok. (Engem az Anonymus szobor sunyizása is mérhetetlenül idegesít, konkrétan nem tudok szemkontaktust létesíteni vele. Igaz, az ott ült már a derűs negyvenes években is, rossz a példa.) Meggyőzött. Nem is kell tovább cifrázni.

Ott van mindjárt a Parlament. El kellene tüntetni, mert ebben az állapotában, formájában, amiben most látjuk, méltatlan ahhoz, hogy. És akkor még nem beszéltünk Orbán Viktorról, akire hatványozottan igaz mindez. Végérvényesen megkövesedett, teljesen méltatlan bármire is, ráadásul már csak egy részét láthatjuk. Mindig ugyanazt. És az dühítően unalmas.

Nem kellene lassan elszoborítani? Szigorúan turisztikai szempontból. Valami őt megillető helyre.

Lenhardt Balázs jobbikos képviselő - főállásban idióta - igazán intellektuális módját választotta a tiltakozásnak primitív önsuvickolásnak. Maga mellé füttyentette az N1 kameráját, majd Károlyi Mihály szobra (az, amelyiket mindjárt kihajítanak a helyéről) elől felszedegette a virágokat-koszorúkat, és kissé görcsös mozdulatokkal kukába gyömöszölte azokat.

S közben fakón motyogta: hazaárulóknak nem jár virág...ez a minimum, amit megtehetünk...reméljük hogy jövőre eltávolítják...és eltűnik a szellemisége, ami belephette a Parlamentet.

Régóta lehet olyan érzése az embernek, hogy a fideszes megmondómannoknak külön kurzusokat tartanak, ahol a hülyeséget tömény dózisban nyomják nekik, miközben nyálképző tablettát kell szopogatniuk, hogy jól tudjanak fröccsenni, ha arra kerül a sor.

Kövér László a Fidelitas érdekeskedésén mindent megtett annak érdekében, hogy a közéletet immár teljes cinizmussal szemlélő jámbor polgár egy pillanatra megfeledkezzen a magára húzott kényszerzubbonyról, és cifra káromkodásban törjön ki, mielőtt a baltára pillantana a sarokban.

A sok baromság mellett (az IMF a sátán maga, egyedül mi csináljuk jól, mindenki más hülye stb.) volt egy olyan mondata, amitől még a legbirkábbak is farkasvonyításba kezdenek. Kövér szerint a jelenlegi kormányzati ciklus Magyarországnak az egyetlen, az utolsó esélye, s ha nem jön össze, abban mindenki hibás lesz.

„A mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben.”

Ne. Ezt nem fogjátok ránk tolni. Minden dilettáns, melldöngetésből született, agyhalott intézkedés sikertörténetként lett kommunikálva, aztán amikor kezdenek összeomlani a dolgok, akkor a nemzet a hibás (bármit is jelentsen a szó kövéri értelmezésben), akkor már szétkenjük a szart, érezze csak magát mindenki büdösnek ebben a disznóólban? Legnagyobb tisztelettel: lófaszt. Ezt már nem. A kormány kudarca a kormány kudarca. A Fidesz kudarca a Fidesz kudarca. Orbán Viktor kudarca Orbán Viktor kudarca. Kövér László kétségbeesése pedig Kövér László kétségbeesése.

Tetszettek volna normálisan gondolkodni, nem pedig atyaistent alakítani reggel, délben és este. Hogy mi szívjuk meg ezt is, az természetes. De legalább ne próbálják meg nekünk előrevetíteni, mennyire kudarcot vallott a nemzet abban, amit a hátára tosztak. Mert mi legyen a nemzettel, ha a Fidesz, az Orbán-kormány, a miniszterelnök kicsinálja magát a sok ostoba, demagóg baromsággal, az eleve pusztulásra ítélt intézkedésekkel, az ötletelés szintjére züllesztett törvényalkotással? Dögöljön meg, akassza fel magát, nyeljen mérget, ha ők fent elsüllyednek?

Mit látsz, Laca? – kérdi a fülkeforradalom népének még hívő maradéka. Egy nagy nemzethalált látok – visítja Kövér László, aki soha nem félt még ennyire saját rettegésétől. Pedig csak a bukást látja, a reménytelen utolsó métereket, amelyen még végig kell vonszolnia magát pártjának, kormányának, főnökének. Vesszőfutásnak mondhatnánk, de futásra itt már nem lesz energia. Utolsó esély? Nincs itt már semmiféle esély. Végszavak vannak. A nemzetbe pedig nem kellene a szaros csizmákat beletörölni. Az nem a Fidesz tulajdona, mint a vinnyogó, hőzöngésbe csomagolt félelem.

Kövér László reszketése sem a nemzeté. Az túlél mindent. Ezt is túl fogja. Őket is. És még a balta is a sarokban marad, nem lesz rá szükség. Nincs már sok fa alattuk, amit vághatnának.

Sejthető volt, hogy Csurka István egy vagon csilit dug majd a fenekébe az Új Színház melletti, és a Dörner-kinevezés elleni tüntetésre reagálva, majd sárkányos fingfelhőket ereget bőszmagyar szelepéből, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire dedós, kisstílű, pitiáner eszközhöz fog nyúlni.

Az október 27-én megjelenő Magyar Fórumban – mely ordas betűkkel hirdeti, hogy ez bizony „Csurka István lapja” – megjelenő agymenés láttán először Hanti Vilmosnak, a MEASZ és az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége, a FIR elnökének lett gyanús valami az őt ábrázoló fotó kapcsán. A kabátján viselt, vastag vonallal áthúzott horogkeresztes kitűzőről (varázslat!) eltűnt az áthúzás, így Csurka lapjában az antifa elnök egy szimpla horogkereszttel pózol, márpedig Hanti nem emlékezett arra, hogy ilyen kelléket szerzett volna be mostanában.
                                                       Az eredeti népszavás kép


                                                  A hamisított kép Csurka lapjában

Csurka István lapja merészen fotosoppol, ízlésesen, üdén. Vidám fiúk ezek, francba mindennel, hamisítsunk, egy jó poénért bármit! Hanti persze helyreigazítást kért a laptól, amit sokan furcsának találtak, mert nincs az a kétségbeesési szint, amikor Csurkától kérni kellene valamit. Pert neki, oszt hadd fizessen.

Hanti rövid egyeztetés után maga is erre a következtetésre jutott, és rendőrségi feljelentést tett tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt. A nyomozás eredménye, a büntetés súlyossága lényegtelen. Itt maga a pofátlan, megalázó és minden eddigi szint alá süllyedő hamisítás ténye az, ami miatt Csurkát kezelni kellene, hogy mi ellen, azt már nehezebb lenne megmondani, mivel nincs olyan ismert agyi és lelki deformáció, amelyre nem lehetne gyanakodni.

Nem ez volt az egyetlen hamisítás. A horogkeresztes cucc eredetileg a Népszaváé, egy másik, amely Márta Istvánt ábrázolja, a HVG-é. Ezen a még hivatalban lévő igazgató náci karlendítéssel pózol – legalábbis a Magyar Fórum által közölt felvételen, mert az eredetin csak mutat valamit. Természetesen mindkét fotó (Népszava, HVG) jogvédett, engedélyt a használatukra nem kértek (nem is kaptak volna), de a lopás már csak hab a hamisítási szartortán.

                                     A HVG eredeti fotója és Csurka lapjának hamisítása

A Népszava pert indít, tőlük a millás demonstráció kapcsán is lopott a Magyar Fórum, a HVG valamin törheti a fejét, mert egyelőre nem perel, csak kiszámlázza Csucsu bának a lopott fotók költségeit. (Remélem, hogy nem fizetnek, és kezdődhet az igazi buli.)

Az öreg „szellemi atya” egyébként új sorozatot indított lapjában „Az intendáns rovata” címmel, amelyben erkölcsi dörgedelmeket intéz híveihez az Új Színház, és különös tekintettel a még hivatalban lévő, elfajzott vezetés szemtelen stílusa kapcsán.

Mostani írásában azon háborog, hogy a színház honlapját nem változtatta meg Márta István az ő szája íze szerint, s még az átadás utáni előadásokat is feltünteti.

Márpedig ez képtelenség. Függetlenül attól, hogy milyen színvonalúak ezek a produkciók és milyen jelentést hordoznak, a leköszönő vezetésnek nincs joga ezeknek a költségeivel és szellemével megterhelni a február elsejétől érvényes Új Színházat. Ezeknek az előadásoknak a költségeit és a repertoárba illesztésüket az új rendszer nem vállalhatja. Ez nem más, mint betartás és visszaélés azzal a helyzettel, hogy most még a régi vezetés van birtokon belül.

Csurka is tisztában van vele, hogy hülyeséget írt le. Az évadtervet, a hozzá tartozó költségvetéssel a közgyűlés elfogadta. Majd ha február elsejével bevonszolja magát új (már nem Új) színházába, azonnal töröltethet mindent, kirakhatja a „Barátom, Szálasi” című musical szereposztását, de addig nyugi.

"A színház mai vezetése részéről az volna a becsületes eljárás, ha Schiller Don Carlosának novemberre tervezett bemutatója után már nem tartana új bemutatót" – írja Csurka. A „becsületes eljárás” kifejezésen röhögni ér? A szélsőjobb 77 éves óvodása becsületességről, erkölcsről és megújulásról beszél, miközben lop, csal, hamisít, hazudik. Történelemhamisításról óbégat újságjában, miközben még a fotókat is lopja, majd rommá fotosoppoltatja azokat. A Der Stürmer név mond valamit?

Hanti Vilmos véleménye szerint „Csurka tette egy szánalomra méltó öregember kicsinyes, gyermeteg bosszúállásának tekinthető. A MIÉP vezetője Európában a mai napig hírhedt szélsőjobboldali közéleti személyiségnek számít, de a MEASZ elnöke a parlamentbe bekerült Jobbik előretörését sokkal veszélyesebb jelenségnek tartja, amihez képest Csurka hamisítása és intendánsi kinevezése "játszótéri homokozásnak" tekinthető.”

Igaza van, de nem kellene megvárni, amíg a beste kölke észreveszi, hogy a mellette homokozó kisgyereknek sokkal faszább lapátkészlete van, mint neki.

Tarlós István pedig Csurkával szépen házhoz ment egy büdös nagy lófarokért. És nem érti, hogy mi a probléma. Beleszart a ventilátorba, az meg csak forog, forog, szép időket idéző barna pöttyökkel hintve be a főpolgármester arcát. Mire lemossa, máris jön az újabb adag. Egyszerűbb lenne kikapcsolni és kidobni a kukába, de az gyengeségre utalna Tarlós szerint. Akkor inkább szaros marad. Tegye. Bűze lágyan belesimul az akol melegébe.

Kósa Lajos megint szép hosszú interjút adott, márpedig ha Kósa beszél, nagyon oda kell figyelni, mert vagy szétröhögjük az agyunkat kínunkban, vagy bedől a forint.

A csevegés java a szokásos kivagyiság diktálta tempóban született, a válaszok ellentmondást nem tűrőek, Kósa lezser, léha és leereszkedő, mint mindig. Helyenként olyan ostobán fogalmaz, hogy az ember ledermedne a butaságtól, ha másfél év alatt nem szokott volna hozzá a mirelit-feelinghez. Mélyhűtésben azonban világelsők vagyunk, így csak egy jégcsapot morzsolunk el szemünk sarkában a nagy nevetésben.

Semmi érdekes, de néhány ügyes visszaszólása kapcsán begörcsölt a középső ujjam, annyira ki akart egyenesedni. Kósa – mint Magyarország legnagyobb devizahitel-, bank és túlélési szakértője - a devizahitelről, a bankokról és a túlélésről beszélt mély érzéssel, gyomorból. És igen, tudott újat mondani.

- A devizaalapú hitelszerződések zöme a Raiffeisennél és az Ersténél köttetett. E két pénzintézet most rengeteget bukik a kötelező átváltással. Szerencsés kormányzati ötlet nekimenni két erős osztrák banknak?
- Szerencsés volt ellopni Bocskai koronáját Kassáról az osztrák testvéreknek? És az aradi tizenhármak kivégzése? Nem hiszem, hogy a politikai kérdéseket szerencsés–nem szerencsés alapon kellene megítélnünk. A magyar devizahitelesek megsegítésére mindenképpen tenni kellett valamit, még akkor is, ha ez konfliktusokkal jár.

Ez az ökörség és lazára vett kérdés-hárítás valami olyasmi, amivel még az osztrákok sem nagyon tudnának kapásból mit kezdeni, tekintve a probléma intellektuális fegyverzetű megközelítését az Erste és a Raiffeisen kapcsán - ettől persze még a jó büdös anyjukat a labanc tetveknek. Eszembe jutott az is, hogy egy ilyen visszaszólásért Kálmán Olga egykor vizes piskótát csinált volna Kósa golyóiból, úgy lealázva, hogy Lajos két hétig verné fejét a falba, dummkopfot kiabálva, de hol van már az az idő, amikor még csodálkozni lehetett a cívis bőrember ízirájder stílusán?

Jött azonban még szájtátiskodás:

- Tartsunk a bankok bosszújától?
- Bármilyen furcsa, mi sem tudjuk a tutit. Valószínűségekkel számolunk. (…)

Nem tudják a tutit? Micsoda pöcsörgő mondat ez? Másról sem kiabáltak nyolc éven keresztül ellenzékben, mint arról, hogy igen, kurvára, nagyon, mindenki másnál jobban tudják a tutit, csak válasszuk meg őket, és majd meglóbálják nekünk. A szőrös nagy tutit. Most meg csak így? Hát a Tévedhetetlenségbe vetett politikai egyistenhitet, azt csak úgy leraktuk a Debrecen vége táblánál, polmester úr? Ne próbálja már meg elhitetni velem, hogy tökéletlenedik a tökös tökéletesség, mert két ciklusnyi remény omlik össze bennem egyetlen pillanat alatt, az pedig veszélyesen meglöki az idegi alapon működő homlokráncolási statisztikámat. És el ne kezdjen valószínűségről beszélni, mert olyankor szokott lerohadni az a jó magyar pénz. (Ő pedig kegyetlen mosollyal az arcán integet, hogy na, na, de azért jól megmondtam, nem?)

- Önnek ötvenmilliós, frankalapú tartozása van. Él a forintosítás lehetőségével?
- Valószínűleg.
- Bő tízmilliót spórol majd.
- Spórolok? Amennyi forintot felvettem svájcifrank-alapon, annál most jóval több a tartozásom, pedig meglehetősen nagy részleteket törlesztek évek óta. Mindez úgymond az árfolyamveszteség miatt van. Ha most egy összegben végtörlesztek, még mindig többet fizetek, mint amennyit eredetileg felvettem. Hol itt a spórolás? Legfeljebb a veszteségem csökken.
- Honnan teremti elő a pénzt?
- Ahonnét sok mindenki más: forintban kölcsönkérek, és megpróbálom értékesíteni néhány egyéni vagyontárgyamat.

Hiába, no. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem mégis mély nyomokat hagyott a kiművelt agyban, s most ne feszegessük a régi ajtót, hogy elvégezte-e vagy sem. Ennél a résznél végre felszabadultan röhöghettünk, mert túl azon, hogy bizonyára mindenki örül, amiért Lajosnak sikerül a veszteségét csökkenteni (50 milla esetén azért vannak a jó barátok) és elmagyarázni a „jól járok bizony”, illetve a „de nagyon szar nekem” közötti különbséget, megjelenhetett a kép, amint Debrecen főnöke – tőle szokatlan módon - egyéni vagyontárgyakat próbál meg értékesíteni, hogy jó legyen neki.

Végül eldurrant mindannyiunk kedvence, az, amikor Kósa rendkívül humorosan bulvárba csomagolja a debreceni páratlant:

- Olvasni a kormányközeli napilapokban, hogy Lázár Jánosból miniszter lesz, valószínűleg Réthelyi helyén. Más tárcafőt is cserélnek?
- Olyan kormány még nem volt, ami átalakulás nélkül töltött volna ki négy évet. Ez most sem feltételezhető… De biztosan észrevette, hogy ilyen kérdésre sosem kap fekete-fehér választ az újságíró!
- Néha elég maga a kérdés.
- Bár a kíváncsiság miatt az ember szeret tudni a hálószobatitkokról, de azt is tudjuk, hogy illetlenség olyat kérdezni, amiről tudni, hogy úgysem kapunk rá választ.

Titokpornó.
Nem kapunk választ, rendben. Mint nagyjából semmi olyanra, ami lényeges lenne. Hozzászoktunk. Nem beszélünk hálótitkokról, meg ne lássuk a kormány fütykösét, mert még fülig pirulnánk a meglepetésbe.

Mégis, ha így alakult, hogy a fideszes bulimester és beszittyózott tivornya-cimborái hálószobájában vagyunk kénytelenek mulatni, szívni, haláltánc-orgiázni így együtt, néhány millióan, s hányingerrel küszködve kell néznünk a hatalom félkemény merevedésében nyerítő szánalmas fülkehímeket, válaszok hiányában csak megemlítjük a hitelek és bankok swingerkirályainak: igen, nagyon izgat bennünket, mit akarnak kezdeni azzal a hatalmas lyukkal, amelyet ütöttek.

De ha egy mód van rá, most már ne a mi seggünket használják próbatömésre.